„Az egyház küldetése nem merülhet ki abban, hogy vasárnaponként istentiszteleteket, keresztelőket, hétköznapokon bibliaórákat, konfirmációi órákat tart, temet, esket, táborokat szervez. Krisztus tanítványainak feladata az is, hogy jelen legyenek a világban, meghallják az emberek kérdéseit, dilemmáit, és az evangélium örömhírét ne csupán szavakkal, konzervválaszokkal, hanem életükkel is közvetítsék”– vezeti fel cikkét Horváth-Hegyi Áron. A Küldetés rovat írásában a haragos kommentelgetés és a „fotelkereszténység” helyetti cselekvő és társadalmi szerepünket megkereső tanítványságra hív.

Ehhez pedig arra van szükség, hogy legalább az egyik kezünk nyitva és üres legyen, s kész legyen Isten számára, a másik ember számára. Erről már Zsarnai Krisztián esperes ír az Égtájoló rovatban, őszintén szólva arról, hogy „sokszor mi, hívő emberek is belecsúszunk a hajszoltságba”. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmünket: „Lehet, hogy nem az a kérdés, hogyan férjen még több az életünkbe. Talán inkább az, mit kellene letennünk. Mi az a »második marék«, amelyet görcsösen fogunk, pedig Isten nem kérte tőlünk? Melyik terhet lehetne átadni neki? Melyik estét kellene szabadon hagynunk? Melyik reggelt kellene visszaadnunk az imádságnak?”

Gyülekezeteinket bemutató országjáró riportsorozatunk ezúttal Bács-Kiskun megyébe, a Solti-síkságra kalauzol. Apostag és Dunaegyháza, a két szomszédos gyülekezet történetét és jelenét hoztuk el olvasóinknak a közösségeket vezető lelkész házaspár, Selmeczi Géza Tamás és Selmecziné Füzéková Diana segítségével. Riportunkban az egészen különleges nagycsütörtöki istentiszteletükről és egy egyedülálló szabadalomról is szó esik.