A keresztény ember szabadsága
Október a reformáció hónapja. 1517-ben egy Ágoston-rendi szerzetest az a kérdés gyötörte: Hogyan lelhetem meg a kegyelmes Istent? Hogyan lehetek szabad, hogy ne kelljen félnem Istentől? Érezte: bármit tesz, bármennyire jónak igyekszik lenni, bárhogyan vezekel, kevés ahhoz, hogy elég jó legyen Isten előtt. Sokat imádkozott, fizikailag is gyötörte magát, a cellája hideg padlóján aludt, és a Szentírást olvasta. Akkor világosodott meg előtte, hogy az igaz ember nem a törvény betartásából, hanem a hitéből él. Isten azt az embert fogadja el, aki hittel fordul hozzá. A hit tesz szabaddá.
Az Ószövetség népét szolgaságban tartották a törvények és a tiltások. A mózesi előírások – a Tóra – hatszáztizenhárom szabályt soroltak fel, amelyeket egy izraelitának be kellett tartania. Nem volt senki, aki ezt meg tudta volna tenni. És ha őszintén magunkba nézünk, akkor mi is azt mondjuk: nemhogy hatszáztizenhárom előírást és tiltást nem tudunk betartani, de azt a bizonyos tízet sem, sőt akár csak azt az egyet sem, amelyet az evangélium így foglal össze: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27)
Istennel való viszonyunkban a törvény szolgaságának igájába vagyunk fogva. Isten a törvényben közölte velünk, mi az ő akarata, hogyan kell élnünk. Ezt lehet tagadni, mentegetőzhetünk, hogy ezt nem lehet megtartani, de a lelkiismeretünk figyelmeztető hangját nem lehet véglegesen elhallgattatni. De van egy másik lehetőség. Az evangélium üzenete az, hogy Krisztus megszabadított minket, Isten új szövetséget kötött velünk. Őáltala, őbenne szabadságban élünk. Mégis nehéz ezt értelmezni és megvalósítani.
A keresztény hívő keskeny ösvényen jár. Mert egyik oldalról a törvényeskedés, másik oldalról a szabadosság szakadéka szegélyzi az útját. A törvényeskedésben az ószövetségi istenviszony köszön vissza. Azt gondoljuk, ha betartjuk a törvényeket, szabályokat, akkor kiérdemelhetjük Isten szeretetét és az üdvösséget. A hétköznapi gondolkodás azt tartja, amit a Napoleon Boulevard együttes dalának refrénje: „Az az egy fontos, legyetek jók most […], legyetek jók, ha tudtok.” Vagyis az egyik út az, hogy legyetek jók, ne tegyetek olyat, amit Isten tilt.
Ezt a gondolkodást nagyon jól jellemzi az a kérdés, amelyet egyszer feltett nekem valaki, megtudva, hogy evangélikus lelkész vagyok: „Nektek mit nem szabad?” Valahogy így gondolták a galaták is a „szabad, nem szabad” dilemmájának csapdájában élve. Pál hirdette nekik a Krisztus szabadságát, de aztán jöttek, akik azt mondták: A Jézusban való hit nem elég, a régi, az ószövetségi törvényeket is be kell tartanotok. Körül kell metélkednetek, be kell tartanotok a tisztasági és az étkezésre vonatkozó törvényeket és a többit. A galáciabeliek pedig úgy érezték, hogy azért ez nem árthat, biztos, ami biztos. Ez egyeseket gőgössé tett, másoknál kétségbeeséshez vezetett.
Luther megértette a Szentírásból, hogy a magunk erejéből képtelenek vagyunk radikálisan szakítani a bűnnel, Isten előtt igazzá lenni és megváltoztatni az életünket. Ebből a fogságból csak Isten tud kivezetni minket. Isten segítségére, megváltásra, Jézus Krisztusra, az ő kegyelmére, keresztjére szoruló emberek vagyunk.
Isten megadta számunkra a változtatás lehetőségét. Megteremtette a szabadság, egy másfajta istenviszony, a Lélek szerinti élet lehetőségét. Krisztus halála és feltámadása új alternatívát adott az emberiségnek. Jézus a kereszten halálával eltörölte a bűnös múltat, feltámadásával tiszta lapot nyitott, és mindenki újrakezdheti az életét vele. Ebben az új életben többé nem a mi önző természetünk, nem is a törvények követelményei állnak a középpontban, hanem Jézus Krisztus isteni természete. Ő megfelelt az Atya mércéjének, és ő mindazokban él, akik hisznek benne. Az ő gondolatai születnek bennünk, az ő motivációi irányítják a benne hívők cselekedeteit: az Isten iránti feltétlen szeretetet és az emberszeretetet. Pál úgy hívja ezt, hogy ez a Lélek szerinti élet.
Luther Márton A keresztény ember szabadságáról című írásában így fogalmazott: „Íme ez az igazi, lelki keresztyén szabadság, amely a szívet szabaddá teszi minden bűntől, törvénytől és parancsolattól, amely minden más szabadságot felülmúl, mint ahogy felülmúlja az ég a földet. Adja Isten, hogy e szabadságot igazán megértsük és megtartsuk.”
Aki Jézus Krisztusban hisz, az a szívében szabad. Nem kiérdemeljük, nem a cselekedeteink eredménye: Isten ajándéka ez. Ez a szabadság pedig megszabadít az egoizmustól is, és felszabadít arra, hogy szeressünk, és másokkal jót tegyünk.
„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 5,1)
