Tágítanunk kell szeretetünk körét

Isten szeretetének abszolút parancsa. Jézus összekapcsolja a Tóra két nagy parancsát, Isten szeretetét és az embertárs szeretetét. A két parancs különbözik abban, hogy Istenre abszolútumként tekintünk, az embertársra azonban, valljuk be, nem annyira.

Az első parancs a zsidók mindennapi imádsága, a Sömá Jiszráél. A vallásos zsidó ember naponta kétszer elmondja. Az előírásoknak megfelelően gondosan hétszer körültekeri karján az imaszíjat, szabályosan megköti kézfején és ujjain, azután felköti homlokára az imadobozt. Az imadoboz fel van erősítve az ajtófélfára is. Mindez emlékezteti arra, hogy minden cselekedetét és minden gondolatát Isten szeretete határozza meg. Ne feledkezzen meg róla, amikor elmegy otthonról, és amikor hazatér. Szép, szimbolikus gyakorlat, amely segít abban, hogy ne váljék gépiessé a mindennap elmondott imádság, az akkurátus mozdulatsor segítsen kizárni a hétköznapi gondolatokat.

„…teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Vagyis Isten szeretete legyen legfőbb ügyünk, legfőbb motivációnk, hajtóerőnk, legfőbb gondunk, amely meghatározza érzéseinket, gondolatainkat, cselekedeteinket.

A Kis kátéban Isten szeretetének abszolút parancsából következik minden más. Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy ne lopjunk, ne öljünk, szüleinket szeressük, és így tovább. Minden Isten szeretetéből következik. Abszolút parancs.

De ki a felebarátom? A felebarát parancsáról másképpen gondolkoztak. Nem tekintették abszolút parancsnak. Lukács evangéliumában Jézus egy farizeussal mondatja ki Isten és a felebarát szeretetének parancsát. „De ki a felebarátom?” – kérdezi a farizeus. Kire vonatkozik a szeretet parancsa, és kire nem? Kik tartoznak hozzám, kire kell tekintettel lenni, áldozatot hozni érte, és ki az, akivel nincs dolgom, semmi közöm hozzá?

A Szentírásban a felebaráti kör fantasztikus tágulását látjuk. Önmagadtól a felebarátig és a felebaráttól minden emberig. A bibliai kor társadalma nem ismerte olyan értelemben az individuum fogalmát, mint modern szemléletünk. Az önmagad szó nem az egyént, hanem a háznépet jelentette, azokat, akik életközösséget, védelmet, biztonságot, kölcsönös támogatást jelentettek egymásnak. Mózes törvénye kibővítette a szeretet parancsát. A felebarát a népedhez tartozót jelentette. A próféták ezen túl is a legkiszolgáltatottabbakra, szegényekre, özvegyekre, árvákra, jövevényekre tekintenek.

Jézus tovább bővítette a felebarát fogalmát, kiterjesztve minden emberre. Átlépte a törzsi gondolkodás határait, amely mire és őkre, a mi népünkre és idegenekre osztja a világot. A farizeus kérdésére – „De ki a felebarátom?” – Jézus az irgalmas samaritánus példázatával válaszol. Erre a farizeus kénytelen kimondani: „Az, aki irgalmas volt hozzá.” Vagyis az idegen.

De Jézus még ennél is tovább bővíti a felebarát fogalmát: Isten felhozza napját jókra és gonoszokra egyaránt, ezért szeressétek ellenségeiteket, hogy tökéletesek legyetek, amint mennyei Atyátok tökéletes (Mt 5,44–48).

Jézussal növekedni a szeretetben. Így válik a felebarát szeretetének parancsa abszolút paranccsá. Egyenrangúvá Isten szeretetének parancsával. Egyedül Jézus mondhatja ki ilyen radikalitással a két parancs egységét. Aki Dávidnak fia és Ura, személyében valóságos Isten és valóságos ember. Akinek szavaiban és életében egy volt Isten szeretete és a fele­barát szeretete.

A szeretet oszthatatlan. Isten szeretete és a felebarát szeretete egy. Ha van kilencven ismerősöd, akikből harmincat szeretsz, harminc közömbös a számodra, harmincat pedig gyűlölsz, akkor Istent is egyharmad részben szereted, egyharmad részben közömbös a számodra, egyharmad részben pedig gyűlölöd.

Váljatok tökéletessé – mondja Jézus. Egyre tágítanunk kell szeretetünk körét. Minél inkább meg tudjuk érteni és el tudjuk fogadni Isten szeretetét irántunk, annál inkább képessé válunk embertársaink szeretetére. Az ige, az imádság, a testvéri beszélgetés vezessen egyre tovább ebben.

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Töltsd be szívünket Lelkeddel, hogy megértsük és elfogadjuk szeretetedet, és szeretetedben növekedjünk. Ámen.

A szeretet oszthatatlan. Isten szeretete és a felebarát szeretete egy.