Az egyházi esztendő utolsó (örök élet) vasárnapja – Ézs 65,17–25
A viszontlátás reményében
Örök élet halál nélkül? Hideg van, a szél csípi a már amúgy is könnyes szemem. Szótlanul állok apám sírja előtt, és a szomszédos sírhalmon pihenő koszorúkat nézem. A búcsúzók neveit olvasom a díszszalagokon. Gyorsan siklik a szemem a neveken, jó részüket ismerem. Aztán egyszer csak megtorpanok, és újra el kell olvasnom az egyik szalagot, amelyen ez áll: „A viszontlátás reményében búcsúzom…” Nagy levegőt veszek, a hideg novemberi levegő teljesen megtölti a tüdőm, ettől kiszakadok a nevek forgatagából, és elindulok haza.
Ahogyan sorra veszem az utcasarkokat, és hallgatom, ahogyan a kövön kopog a cipőm talpa, a fülemben visszhangzik, amit az előbb olvastam: „A viszontlátás reményében…” Azon gondolkodom közben, hogy létezik-e örök élet halál nélkül. Lehetséges-e úgy beszélni az Isten tenyerébe térésről, a bizonyosságról, hogy a sírgödör nem a végállomás, hogy közben elfelejtjük az emberi élet törékenységét és korlátait?
A farkas a báránnyal együtt legel. Szerintem nem lehetséges. Szerintem azért nem lehet a mulandóság fájdalma és keserűsége, a földi élet munkájának romlandósága nélkül beszélni az örökké való élet mindent kitöltő, már-már felrobbanó öröméről, mert az egyik nem érthető, nem értékelhető a másik nélkül.
Ha ugyanis nem tapasztaljuk meg, milyen elveszíteni valakit, aki igazán fontos számunkra, akkor nem tudjuk igazán értékelni sem az együtt töltött időt. Ha nem tapasztaljuk meg munkánk romlandóságát, gyümölcstelenségét, akkor nem tudunk majd igazán örülni az eredményeknek sem. Ha nem tapasztaljuk meg, milyen elveszettnek és céltalannak lenni, akkor nem tudjuk majd kellőképpen értékelni a biztonságot sem.
Ha nem tapasztaljuk meg, milyen megvigasztaltatni legsötétebb óránkon, akkor azt a bizonyos mindent feje tetejére állító, mindent kitöltő békés boldogságot sem tudjuk majd a teljességében megélni, és nem értjük majd, mekkora jelentősége van annak, hogy a farkas a báránnyal együtt legel, és az oroszlán szalmát eszik.
Új ég és új föld. Ézsaiás próféta pontosan ismeri az emberi élet terheit. Tudja, hogy mennyire könnyű beleragadni a végesség tragédiájába, a bizonytalanságba és a mulandóságba egyaránt. Tudja, hogy mennyire reménytelen és kilátástalan az az élet, amely nem született újjá.
„Mert én új eget és új földet teremtek…” – hangzik Isten szava. Ez az újjáteremtés nemcsak az általunk ismert világ hibáinak kijavításáról szól, hanem az elérhető és közvetlen Istenről is. Aki már azelőtt válaszol, hogy kiáltanánk hozzá. Aki közel jön hozzánk, és felemeli a tekintetünket a legnehezebb időkben is; megmutatja, hogy az élet sokkal több annál, mint hogy felkelünk, dolgozunk, boltba megyünk, és lefekszünk. Aki megmutatja, hogy az élet értéke nem a munkánk gyümölcsében vagy kezünk maradandó alkotásaiban keresendő, hanem abban, hogy Jézus Krisztus az életét adta értünk.
Azért tette, hogy halálával és feltámadásával mi is egészen az új teremtés részesei lehessünk. Azért, hogy mi is megélhessük, milyen az, amikor a bárány a farkassal együtt legel, és mi is telve legyünk ezzel a békés boldogsággal, amely aztán átragyog rajtunk, és minél többeket arra indít, hogy ők is az új teremtés részei legyenek. Az a reménységünk, hogy ebben az újjáteremtésben is ugyanabból a szeretetből megy végbe minden, mint az első teremtés során. Akkor, amikor a káoszból megformálódott a ma ismert világ, és benne mi magunk is.
„A jövő heti viszontlátás reményében!” – köszön el a bibliaóra után egy idős gyülekezeti tag, és közben az a bizonyos isteni öröm ragyog a szemében, amely arról tanúskodik, hogy Istennek terve van mindannyiunkkal. Bizony még nyolcvan felett is.
Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, köszönjük neked azt a Jeruzsálemmel együtt vigadó örömöt, amely számunkra is megélhető az új teremtésben. Köszönjük, hogy terved van velünk, és minket is újjászülsz Szentlelked által, hogy örömödnek és kegyelmes szeretetednek hírvivői lehessünk. Kérünk, erősíts meg minket az örök élet reményében, melyben igazán közel kerülhetünk hozzád. Ámen.
Ez az újjáteremtés nemcsak az általunk ismert világ hibáinak kijavításáról szól, hanem az elérhető és közvetlen Istenről is.


