Tanúkihallgatás 1674-ben

Az 1671 és 1681 közötti, „gyászévtizednek” nevezett időszak történetével kiemelten foglalkozott egyháztörténet-írásunk, hiszen ekkor szakadt a magyar protestantizmusra történetének legválságosabb korszaka: a Wesse­lényi-összeesküvés leleplezését követő országos megtorlások ideje. A gályarabsághoz vezető események menetében különös figyelmet érdemelnek azok a vizsgálatok, amelyeket a veszprémi káptalan folytatott 1674-ben. Az eljárást megörökítő forrás, a tanúkihallgatási jegyzőkönyv beszédesen rögzíti a per minden fontos mozzanatát.

A Veszprémi Káptalan Hiteleshelyi Levéltárának bútorai a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárában

A Wesselényi-összeesküvés (1670) után a bécsi udvar nem elégedett meg a három fő „rebellis”, Nádasdy Ferenc, Zrínyi Péter horvát-szlavón bán és Frangepán Ferenc törvénytelen kivégzésével, vagyonuk elkobzásával, I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem több százezer forintra rúgó megbírságolásával, hanem súlyos csapást mért a bűnrészesnek nyilvánított protestánsokra is: azontúl, hogy vissza­adta a katolikusoknak régi, katolikus eredetű templomaikat, összeesküvés vádjával a Pozsonyban székelő rendkívüli törvényszék elé idézte a protestáns papokat, prédikátorokat és tanítókat, majd elrendelte a városi kormányzat, magisztrátus, szenátus vallási alapon való átszínezését a katolikusok javára.

Az 1674 tavaszán Pozsonyban lezajlott per következményei közismertek: igen sok lelkésznek el kellett hagynia gyülekezetét, sokan száműzetésbe kényszerültek, többüket pedig megalázó börtön után gályarabnak adták el. A történelmi emlékezetben a perek – mert nemcsak az 1674-es az egyetlen per, hanem az évtizedben perek sokasága követte egymást – és az eljárások következményei (benne a gályarabság is) összességükben a magyarországi protestánsüldözés szimbólumává lettek.

Protestáns prédikátorok pere Pozsonyban – 1674. április 4.

Nyomoznak a káptalanok

Fontos szerepet kaptak az eljárás vizsgálati szakaszában, vagyis a bizonyítékok összegyűjtésében a káptalanok. [A káptalan katolikus egyházi testület, amely az egyházmegye püspökének a szertartásokban és az egyházmegye kormányzásában segédkezik; a középkortól hivatalos érvényű okiratok kiállításának jogával is felruházott testületként, hiteles helyként is működött, amely a levéltárában meg is őrizte az iratokat. – A szerk.]

A törvény jogosítványt adott számukra, hogy a jogszolgáltatás egyes fázisait, perbeli és peren kívüli eljárásait a tények írásba foglalásával bizonyítsák. Az egyházi bíróságok amúgy is eljárhattak a hittel és eretnekséggel, a szentségekkel kapcsolatos ügyekben, sőt feladatuk volt, hogy vádat emeljenek az egyház kiváltságainak megsértői ellen. Az 1674. évi per jegyzőkönyve szerint a káptalanok megbízatása kiterjedt Győr, Esztergom, Vas, Veszprém, illetve Pozsony, Hont, Nógrád és Szepes vármegyére.

A Veszprém vármegyei források különösen is fontosak a kutatás számára. A megidézettek közül Pozsonyban megjelent háromszázharminchat prédikátorból és iskolamesterből hatvanöt a pápai és a veszprémi egyházmegyében szolgált. A megye lakosságának többsége ekkor protestáns, annak ellenére, hogy id. Sennyey István veszprémi püspök 1629-ben már visszavásárolta Zichy Pál veszprémi kapitánytól az elzálogosított püspöki birtokokat, 1630-ban pedig a káptalan visszatért Veszprémbe.

A forrásszövegben található rövidítés: Prae­di­katorokk (értsd: prédikátoroknak)

Pápán az 1630-as évektől Csáky László zálogos földesúr, majd az Esterházy család tett meg mindent a katolikus egyház újjáélesztése érdekében. Nem maradt ránk ifj. Sennyei István püspök 1674. évi egyházlátogatása – csak Bíró Márton tesz róla említést –, pedig több vonatkozásban is kiegészítené azt a képet, amelyet a 17. század második felének népességi és vallási viszonyairól ismerünk. Ezért is fontosak az említett tanúkihallgatások.

Vizsgálatok sora

Az első vizsgálatot Veszprémben folytatta le a káptalan 1674. február 24-én, tizen­nyolc királyi kiküldött jelenlétében, Kardos Gergely kanonok és Attyai Benedek közreműködésével. A tizenegy kérdőpont arra kereste a választ, hogy ki vett részt ezen évek „lázadásaiban”, ki mit tud mások szerepléséről, kinek volt kapcsolata Vitnyédy Istvánnal, kik lázítottak a katolikusok ellen, a prédikátoroknak ebben milyen szerepük volt, kik voltak segítőik, védőik. A szervezkedésben milyen arányban vett részt a nemesség és a nép? Titkos összejöveteleken miről tanácskoztak, milyen kapcsolatuk volt a törökkel, hova menekültek a lázító prédikátorok, kik fogadták be őket, voltak-e összeköttetéseik Erdéllyel?

Veszprémben száztizennyolc be­idé­zet­tet, többségében protestánsokat hallgattak ki, akik között – a várkapitány kivételével – mindenféle katonai beosztású személy megtalálható. Egy hét múlva a kihallgatások Nagyvázsony várában folytatódtak, itt huszonnyolc tanút hallgattak meg, majd Tihanyban tizenhat katona, Vámoson huszonöt helybeli vallomását vették fel.

A 116. tanúnak, Csonka Erzsébetnek, Német János huszonhat éves feleségének a vallomása – Veszprém, 1674. február 24.

A tanúkihallgatás kérdőpontjai szinte megegyeznek a Pozsonyban 1674. március 5. és április 30. között lefolytatott gályarabper vallatási pontjaival, de e per jegyzőkönyve már nem tartalmazza a kérdésekre adott valamennyi választ, csak azokat, amelyeket a vád szempontjából fontosnak ítélve kiemeltek a válaszok sokaságából.

Kevésbé világosak a két héttel később, 1674. március 29-én Pápán lefolytatott eljárás körülményei. Ezt a vizsgálatot Forgách Ádám országbíró utasítására a megyei főszolgabíró előtt végezték el. Itt a pozsonyi perben meghamisított vallomásokról volt szó. Az ügyet azonban nem a tanúk, hanem két vádlott, Séllyei István püspök és Kocsi Csergő Bálint iskolamester kezdeményezte, s célja az volt, hogy legalább egy meghatározott vádat megcáfoljanak a szemtanúk segítségével, mégpedig azt, hogy tiltott módon Törökországból érkezett prédikátort hoztak volna be a városba.

A harmadik vizsgálatot a pápai várkatonák kezdeményezésére végezték el Pápán 1674. április 27-én, és ugyancsak a pozsonyi perben meghamisított vallomásokról volt szó. Elérték, hogy az eredeti kérdőpontok alapján megismételték a vallomásokat. A tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amelyet Nagy Ferenc hadbíró és Alapi Gergely lovassági parancsnok vett fel, arról tanúskodik, hogy huszon­nyolc pápai várkatona, nemes és polgár, több vármegyei tisztségviselő mondta el vallomását, és egyértelműen a prédikátorok ártatlanságát bizonyította.

A negyedik vizsgálat a kérdőpontjait illetően eltér az előzőektől, ez alkalommal ugyanis a protestáns prédikátorok életkörülményei, gazdasági viszonyai felől tudakozódtak. A veszprémi várban 1674. szeptember 14-én megtartott tanúkihallgatást Szakonyi János nagyprépost Czéh János királyi emberrel (királyi megbízott) együtt végezte el. A meghallgatott hatvanöt tanú (jobbágy és nemes) Csopakról, Alsóörsről, Paloznakról, Lovasról, Szárberényből (a mai Vörösberény), Keneséről, Mámáról (ma Balatonkeneséhez tartozó rész), Füredről, Vámosról, Aszófőről, Nemespécselyről, Alsó- és Felsődörgicséről, Szentkirályszabadjáról és Veszprémből érkezett.

A gályarabok szenvedései a nápolyi kikötőben

Végrehajthatatlan ítélet

A per jegyzőkönyve drámaian írja le az ítélethozatalkor történt eseményeket. 1674. április 4-én az érseki palota tanácstermébe gyűjtötték össze a vádlottakat, és felszólították őket: akik a hivataluk árán a hazában kívánnak maradni, az ajtótól jobbra gyülekezzenek, a kivándorolni készülők pedig balra. Az ajtóba csak az álljon, aki a halálos ítéletet várja. És a tömeg egy emberként mozdult az ajtó felé. Ezen még a bírák is „megírtóztak” – írta Kocsi Csergő Bálint.

Bár a bírák tisztában voltak azzal, hogy végrehajtani lehetetlen, mégis kimondták a prédikátorokra a fő- és jószágvesztésről szóló ítéletet. Mivel ennyi rabot nem tudtak elhelyezni, a bíróság úgy döntött: legyenek a halálraítéltek magánszállásaikon házi őrizetben. Így aztán Pozsonyban április első hetétől május végéig több mint háromszáz halálraítélt járt szabadon, minden akadályoztatás nélkül. Egyetlen szökés sem történt. Bekövetkezett viszont az, amire a bírák kezdettől számíthattak: a halálos ítéletek nem kaptak uralkodói jóváhagyást, hiszen a dolgok aránytalansága nyilvánvaló volt – 1670 óta Magyarországon két személyt végeztek ki. Több száz értelmiségi kivégzése egyszerűen vérfürdő lett volna.

De Ruyter admirális hajójára szállítják a kiszabadított gályarabokat

Szelepcsényi György esztergomi érsek azonban nem tett eleget az uralkodói utasításnak. Többeket bezártak ugyan, de az érsek elérte, hogy a száműzetés helyett gályarabság lett a halálraítéltek sorsa. Mártíromságukat végül is az tetézte be, hogy bekerültek a távolsági rabkereskedelembe, így a szokásjogi előírásokat messze túllépő kegyetlenkedéseknek lettek kiszolgáltatva.

A pert végül is nem az üldözők szándéka, hanem az üldözöttek váratlan, minden emberi számításnak ellentmondó magatartása tette nagy horderejűvé, történelmi értelemben is jelentőssé.

A szerző levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának munkatársa

Felhasznált forrás: MNL VeVL XII.1. i.aa. A Veszprémi Székeskáptalan Hiteleshelyi Levéltára, Protocolla Authentica 1674. Nr. 23. 86–124. p. és Nr. 32. 137–143. p. Szak­irodalom: Jakab Réka – Hermann István – F. Tóth Péter: „Igen elkezdtétek kergetésünket”. Az 1674-es gályarabper veszprémi jegyzőkönyve. Veszprém, 2018 • Márkusné Vörös Hajnalka: Protestáns prédikátorok és tanítók életkörülményei és gazdasági viszonyai az 1670-es években Pápa és Veszprém környékén. (A magyarországi protestáns prédikátorok ellen 1674-ben indított per Veszprém megyei tanúkihallgatási jegyzőkönyveinek tanulságai.) Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. Szerk. S. Lackovits Emőke – Mészáros Veronika. Veszprém, 2004. 69–83. o.