Fókuszban a fiatalok

Mivel Norvégiában már az 1960-as évek óta komoly hagyománya van az egyetemi lelkészségeknek, a Mørei Egyházkerület püspöke, Ingeborg Midttømme a magyarországi látogatása során október 8-án felkereste a Luther Otthont és a Budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezetet. Gombkötő Beáta egyetemi lelkész a norvégiai evangélikusok helyzetéről, a jelenlegi legfontosabb egyházi tervekről és irányvonalakról, valamint a magyarországi egyetemi lelkészséggel és a Luther Otthonnal kapcsolatos benyomásairól kérdezte a püspök asszonyt.

– Magyarországon az evangélikusok a lakosságnak mindössze az 1,8 százalékát teszik ki, ezért egyetemi lelkészségünk egyik fő célja az evangélikus hallgatók összefogása, keresztény közösségek építése, a diákok egyházban tartása és annak ösztönzése, hogy a diploma megszerzése után csatlakozzanak a helyi gyülekezetekhez. Az Európai Egyetemi Lelkészek Konferenciájának tanácskozásán találkoztam norvég egyetemi lelkész kollégákkal, akiktől úgy tudom, hogy Norvégiában egészen más a fókusz: a lelkigondozáson és a személyes beszélgetéseken nagyobb a hangsúly, mint az egyetemista közösségek építésén. 2025 januárjában ön részt vett az egyetemi lelkészek országos találkozóján Ålesund­ban. Melyek voltak a legfontosabb témák ezen az alkalmon? Melyek ma a legnagyobb kihívások az egyetemi lelkészek számára Norvégiában?

– A legújabb kihívás – a norvég egyetemi lelkészség lel­ki­gon­do­zói hagyománya mellett – a közösségek építése. Szeretnénk lehetőséget teremteni a fiataloknak, hogy együtt lehessenek, együtt dicsőíthessék Istent, ahogy Magyarországon is teszik. Az ålesundi találkozón kiemelt téma volt az is, hogyan rea­gáljunk az egyetemi struktúrák változásaira. Norvégiában nincsenek kollégiumok, a diákok nem közösségekben élnek, ezért nagyon elmagányosodnak. Ålesundban például a campus a városon kívül található, a temetővel szemben. Nemrég engedélyt kaptunk arra, hogy használhassuk a temetőben lévő templomot; olyan közösségi térré alakítjuk át, ahol összegyülekezhetnek a diákok. Ez az egyházkerületem legfontosabb mintaprogramja, amely a közösségépítést szolgálja. Idén is volt rá keretünk, de jövőre több pénzt fordítunk erre, és magáncégeket, valamint az önkormányzatot is bevonjuk a finanszírozásba, mert kivétel nélkül mindenki látja ennek a fontosságát.

– Ezek szerint változott az egyetemi lelkészség missziója és szerepe Norvégiában az 1960-as évek óta? Kezdetben miért volt olyan fontos ez az egyéni lelkigondozásra való erős fókuszálás? Elsősorban a diákok szükségletei miatt van ez, vagy összekapcsolódik azzal is, ahogyan az egyház értelmezi a küldetését?

– Az egyetemi lelkészség a hatvanas években valóban tisztán egyéni tanácsadással, lel­ki­gon­do­zás­sal indult. Abban az időben a legtöbb fiatal felnőtt az egyetemre kerülve is automatikusan ahhoz a gyülekezethez tartozott, ahol felnőtt, vagy talált egy új, az otthonihoz hasonló közösséget ott, ahol tanult. Nem volt égető szükség az egyetemi lelkészség általi közösségépítésre. Mára a helyzet megváltozott, de a lel­ki­gon­do­zás funkciója megmaradt, sőt intézményi szinten is fontossá vált. Az egyetemek maguk kérik a segítségünket, mert látják, hogy a diákok állami egészségügyi – mentális – ellátása túlterhelt, hosszúk a várólisták. A koronavírus-járvány alatt és után például az egyetemi vezetők magukkal vitték a lelkészeket a lemorzsolódó diákok otthonaiba, hogy személyesen kérdezzük meg tőlük: „Mi újság veled? Miért nem jössz vizsgázni? Milyen segítségre van szükséged?” Az egyéni lel­ki­gon­do­zás tehát a krízishelyzetekben ma is az első vonalbeli segítséget jelenti, és erre az egyetemeken tanuló diákoknak nagy szükségük van. Egyetemi lelkészeink többnyire a campusokon dolgoznak.

– A keresztény közösségek rengeteg támogatást adhatnak a diákoknak. Ha valakinek problémája van, a közösségben való lét és a baráti beszélgetés nagyon hasznos lehet, még mielőtt professzionális vagy személyes tanácsadásra lenne szükség. Ezért van nagyobb szerepe az istentiszteletnek és a közösségi életnek a norvég egyetemi lelkészségekben is?

– Teljesen egyetértek azzal, hogy a közösségek lehetőséget adnak a prevencióra. Norvégiában is tartanak már istentiszteleteket és bibliaórákat az egyetemeken, és a saját egyházmegyémben én is határozottan ebbe az irányba akarom terelni a lelkészségek fejlesztését. A közösségnek meg­tartó­ereje van, különösen a mi sajátos norvég helyzetünkben. Norvégiában az a probléma, hogy a diá­kok gyakran tizenöt-tizenhat évesen, szinte rögtön a konfirmáció után elkerülnek otthonról a távolabbi középiskolák, egyetemek miatt. Mivel nincsenek a magyarországihoz hasonló kollégiumaink, a diákoknak magánúton kell lakást bérelniük, és teljesen egyedül kell menedzselniük az életüket: hogyan keljenek fel, tegyék le a telefont este, mit reggelizzenek. Nagyon könnyen elmagányosodnak és lemorzsolódnak. Erre válaszul indítottuk el a templomi vacsoraprogramokat: a hét egy napján egészséges meleg étellel várjuk őket a templomban, tehát az egyetemi intézményen kívül, gyülekezeti közösségben. Az asztal körül jó beszélgetések alakulnak ki, és a lelkész azonnal látja, ki hiányzik, ki hanyagolja el magát, kinek van szüksége segítségre. Sőt az egyházmegye északi részén a jövőre Kristiansundba költöző tizenöt éveseket már a konfirmációjuk évében meglátogatjuk, és meghívjuk ezekre a vacsorákra, hogy megismerjék a munkatársakat, így augusztusban már ismerős környezetbe érkeznek.

– A norvég egyetemi lelkészségek lel­ki­gon­do­zói szolgálata minden diák előtt nyitva áll, függetlenül a származásától, nemétől, szexuális orientációjától vagy vallási meggyőződésétől. Hogyan működik ez a mindennapi életben? Miért fontos ez a Norvég Egyház számára? Válhat-e az egyetemi lelkészség a templomtól távol álló fiatal felnőttek elérésének fontos helyszínévé?

– Ez a nyitottság a Norvég Egyház „népegyházi” – „folkekirke” – jellegéből fakad. Az alkotmányunk értelmében minden megkeresztelt ember egyháztag, de előfordul, hogy tizenévesen lemorzsolódnak. A felnőttéletük kezdetén viszont hirtelen szembe kell nézniük egy traumatikus világgal: háború folyik Euró­pában, menekültek érkeznek a világ minden tájáról. A fiatalok ekkor eljutnak egy olyan pontra, ahol elkezdnek kérdezni: „Van-e valami több az életben?” Vágyakoznak Isten után, még ha az elején nem is tudják, hogy ez Isten. Nem az a célunk, hogy csak a vallásosakat érjük el. Ha nem hívő vagy más vallású diákok jönnek el hozzánk, a lelkész feladata, hogy segítsen nekik megnyílni és kibontakoztatni legmélyebb vágyaikat és felnőttszemélyiségüket. Segítünk nekik felismerni a saját emberi méltóságukat, azt, hogy az értékük nem a ruhájuktól, származásuktól, státuszuktól függ. Ez missziós lehetőség: feltárni és segíteni őket, hogy lépéseket tegyenek egy új úton.

– A Sjømannskirken – Tengerészmisszió, a Norvég Egyházzal együttműködő, önálló evangélikus szervezet – kifejezetten utánamegy a külföldön ösztöndíjjal tanuló norvég egyetemistáknak, hogy lel­ki­gon­do­zást nyújtsanak számukra. Miért ilyen fontos a szervezetnek, hogy a határokon túl is támogassa a hallgatókat, és saját lelkészt biztosítson számukra, akihez az otthonuktól távol is bármikor fordulhatnak?

– Ez nemcsak a mentális egészségről szól, hanem arról is, hogy segítsünk nekik, ha rossz döntéseket hoznak. Ha túl sokat isznak, ha nem mennek át a vizsgán, vagy megpróbálnak kimaradni, szégyellik magukat. „Támogatást kaptam a családomban, segítettek, most itt vagyok, sikerült eljutnom erre a külföldi egyetemre, de aztán… küzdök az életemmel.” Ha valaki ilyen helyzetbe kerül külföldön, akkor ezt elmondhatja valakinek, akiben megbízik, aki beszéli az ő anyanyelvét. Amikor én voltam fiatal, az Újszövetségben a Lukács 15. fejezet címe még ez volt: Az elveszett fiú. De most az a cím: A fiú, aki hazatért. Ez ­ugyanaz a ­bibliai ­történet, de a perspektíva teljesen más irányba fordult: nem vagy elveszve. Nem az elveszettség a lényeg. Akármi is történt veled, hazajöhetsz. És az apa üdvözöl téged, vár téged, eléd megy, ételt készíttet számodra. Mi is ezt tesszük: elküldjük a lelkészeinket, hogy megkeressenek téged. El lehet menni másik országba tanulni, fejlődni, és akár el is lehet bukni, de gyere haza. Gyere haza nyugodtan. Ez az igei alapja ennek a missziónak. Nem kell szégyellened magad. Oké, a dolgok rosszul sültek el. De gyere ki ebből a mocsokból, nehézségből, elbukásból. Gyere haza. Szeretve vagy.

– Ez csodálatos nézőpont! Milyen tervei vannak a Norvég Egyháznak a fiatalok egyházban tartására az egyetemi lelkészségén túl? Hogyan segítik a fiatalokat abban, hogy megtalálják a helyüket az egyházban, és beépüljenek a helyi gyülekezetekbe?

– A fiatalok megtartása most rendkívüli mértékben előtérbe került nálunk, tavaly, idén és jövőre is ezen dolgozunk. Elsődleges fontosságúnak tartjuk, hogy megfelelő anyagi forrásokat biztosítsunk erre, és úgy szervezzük a lelkészek szolgálatát, hogy minél több lehetőségük legyen a fiatalokkal való foglalkozásra. Nagyon fontosak a bibliaórák és a közös étkezések is. Emellett filmeket is nézünk, majd közösen beszélgetünk a felvetett kérdésekről. Fontosnak tartjuk, hogy folytassuk azt a munkát, amely a konfirmációra való felkészítés során elkezdődött. Az egyházkerületemben a tizenöt éveseknek mintegy nyolcvanhat százaléka konfirmál a kilenc hónapos felkészítés után. Szeretnénk, ha később, amikor tanulmányaik miatt az ország másik részébe költöznek, ott is otthon éreznék magukat az egyházban. Hogy egy ismeretlen templomba belépve azt mondhassák: „Ez is az én egyházam, itt is van helyem.”

Érdekes jelenség, hogy Norvégiában egyre több fiatal férfi érdeklődik a keresztény hit iránt, a katolikus egyház is növekszik. Sokan közülük a hagyományos liturgikus alkalmakat, például a rendszeres esti imádságot, a vesperást keresik. Nem feltétlenül valami látványosra vagy újszerűre vágynak, hanem az állandóságra. A liturgia nem azt kérdezi, mit érzel éppen, hanem egyszerűen lehetőséget ad arra, hogy újra és újra bekapcsolódj. Amikor valaki zsoltárokat énekel, vagy Mária hálaénekét, a Mag­ni­fi­ca­tot imádkozza, olyan szövegekkel találkozik, amelyek évezredek óta részei a vallási hagyománynak. Úgy tűnik, éppen ez a régi hagyományokhoz való kapcsolódás vonzó sok mai fiatal számára.

– Mit gondol, mit tanulhatna egymás módszereiből a norvég és a magyar evangélikus egyház?

– Ami a magyar és a norvég egyház kapcsolatát illeti, éppen ma, a Luther Otthonban tett látogatásom napján egyeztettem Keczkó Pál püspökkel. Azon dolgozunk, hogy megújítsuk a két egyházmegye közötti partnerségi megállapodást, kifejezetten az ifjúságra és a fiatal felnőttekre fókuszálva. Amit Magyarország tanulhat Norvégiától: Norvégiának rendkívül hosszú, bejáratott és professzionális tradíciója van a lelkészek képzésében a strukturált egyéni lel­ki­gon­do­zásra és tanácsadásra. Mivel Magyarországon ez a terület még újabb keletű, ebben a norvég tapasztalatok nagyon hasznosak lesznek a magyar lelkészek számára. Amit Norvégia tanulhat Magyarországtól: én személy szerint lenyűgözőnek tartom azt a módot, ahogyan Magyarországon a diákokkal az evangélikus kollégiumokban bánnak, és ahogyan a közösségeiket építik. A szoros, megtartó közösségi háló és a kollégiumi bázisok rendszere olyan érték, amelyet nekünk, norvégoknak is feltétlenül fontos elsajátítanunk. 