Új nap – új kegyelem
Vasárnap (október 11.) Gedeon így válaszolt nekik: Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az Úr uralkodjék rajtatok! Bír 8,23 (Jn 20,28; Mk 2,1–12; Jak 5,13–16; Zsolt 32) Királyok, elnökök, diktátorok, vezetők. Lehetnek sikeresek vagy bukottak. Hozhatnak valami jót az emberek életébe, vagy épp rosszat. Gyakran mind a kettőt hoznak. Az emberiség több ezer éve próbálja megtalálni a tökéletesen igazságos és bölcs politikai rendszert, egyelőre sikertelenül, bár nagy utat jártunk már be. De keresztényként két dologra mindig emlékeztetni kell magunkat: emberi vezetők lehetnek Isten eszközei, de sosem szabad, hogy bálvánnyá váljanak. Tombolhatnak változások, lehetnek háborúk, forradalmak, jöhet bármi, de Isten uralkodik a világon, uralkodik az életünkön, az ő szerető kezéből, jóságos hatalmából nem szakíthat ki minket semmi.
Hétfő (október 12.) Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain. Zsolt 143,5 (Lk 1,50; 2Móz 15,22–27; Gal 5,16–26) A múltra gondolva az ember gyakran két véglet valamelyikébe esik. Az egyik a nosztalgia: „Milyen jó volt minden régen! Milyen egyszerűen mentek a dolgok! Azóta minden elromlott.” De lehetséges, hogy éppen ellenkezőleg érzünk, menekülünk a múlttól: „De jó, hogy az a korszak véget ért! Sose mennék vissza abba az időbe. Veszélyes és borzalmas volt minden.” Azonban a hit szemével nemcsak a múltbeli jót vagy a veszélyt láthatjuk meg, hanem Istent is. Láthatjuk, hogyan vezetett, hogyan viselte gondunkat, hogyan készített elő megoldásokat, hogyan formálta életünket. Ha ezeken gondolkodunk, akkor nem a nosztalgiához vagy a meneküléshez jutunk, hanem a hithez, a bizalomhoz, Isten magasztalásához.
Kedd (október 13.) Ezután [Jézus] kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt a vámszedő helyen ülni. Így szólt hozzá: Kövess engem! Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt. Lk 5,27–28 (Józs 24,18b; Lk 5,12–16; Gal 6,1–9) Egy mondat, és Lévi mindent otthagyva követte Jézust. Nem azért, mert Jézus olyan jól érvelt, netán akkora jutalmat vagy épp fenyegetést ígért volna. Hanem azért, mert Lévit a világosság, a valóságos és élő Isten hívta. Ezt ő akkor nem fogta fel a tudatával, de megérezte a lelkével, és ment, követte Jézust. Valahol a mi hitünk is itt kezdődik: nem érvek, jutalmak, fenyegetések hatására, hanem az élő Isten jelenlététől. Emberileg ez megérthetetlen, mégis elég, hogy elinduljunk, és az egész életünk megváltozzon.
Szerda (október 14.) Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Lk 14,13–14a (Zsolt 97,11; Jn 9,1–7; Gal 6,10–18) Mindenki szeretne boldog lenni. De Jézusnak egész más fogalmai vannak a boldogságról, mint nekünk. Tégy jót olyanokkal, akiknek nincs miből visszaadniuk. Hívd meg őket magadhoz. Engedd be őket a házadba. Tölts velük időt. Miért leszek ettől boldog? Leszek tőle népszerű, önzetlen, jó ember. De pont boldog? Őszintén? Nem csak megjátszva, udvariasságból? Ennek nincs értelme. Ez olyan titok, amelyet emberi ész nem ér fel. Mégis, a történelemben Isten emberei, azok, akik erre a titokra rábízták az életüket, őszintén boldognak tűntek, akár nincstelenül is.
Csütörtök (október 15.) Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Jel 3,20 (JSir 3,25; Jer 17,14–17; Jel 1,1–8) Hányszor érezzük, hogy egyedül maradtunk, hogy Isten magunkra hagyott a gondjainkban, a feladatainkban, a küzdelmeinkben! Jézus figyelmeztet: nem én hagytalak el, hanem te távolodtál el tőlem. De az ő szava bátorít is: ott vagyok az ajtó előtt. Ha kinyitod, kedves vendéget találsz. Az élet Világosságát találod. – Vajon észreveszem a hiányát, meghallom a kopogását, hogy eszembe jusson kinyitni az ajtót?
Péntek (október 16.) Mert közel van a szabadulás az istenfélőkhöz […]. Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást. Zsolt 85,10–11 (Ef 5,9; Mt 8,14–17; Jel 1,9–20) Időnként milyen nehéz ebben bízni! És milyen jó újra és újra megtapasztalni! Hányszor szorongok egy-egy nehéz helyzetben. Nem látok kiutat, nem látok megoldást. Aztán meglátom a másik emberben a segítőtársat. A szívében Isten jóságát. Isten tervében a szabadulást. Saját szívemben a békét. És ez így elég.
Szombat (október 17.) Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Gal 6,2 (Jer 22,3; Lk 13,10–17; Jel 2,1–7) „Megvan mindenkinek a maga baja” – szoktuk mondani empátiából, tiszteletből. És szoktuk mondani ridegségből is, hogy ne kelljen a másikkal foglalkozni. De nem vesszük észre, milyen világot teremtünk ezzel. Bár az okostelefonok között egyre inkább láthatjuk, milyen az élő beszélgetés, az élő kapcsolatok nélküli világ. Jézus ezzel szemben valami mást hoz. Azt a feltételek nélküli szeretetet, amely felveszi a másik gondjait is.
