Ahol a képzelet és a természet szüleményei találkoznak

Kevés olyan történelmi személyiség van, akinek a működése nemcsak a kortársaira volt hatással, hanem a művészeti kifejezőeszközökre is. A Kárpát-medence 15. század végi és 16. század eleji vizuális kultúrája sokban rokon azzal, amely Luther Márton számára is természetes és adott volt. S ezt a reformátor soha nem tagadta meg. Ellenkezőleg: a reformáció szolgálatába állítva tudatosan alkalmazta a képeket. Az Ágostai hitvallás benyújtásának ötszázadik évfordulójához közeledve érdemes nemcsak a művészeti életet érintő nagy folyamatokat figyelnünk, de egyes otthonokba is betekinteni, közelebbről megnézni, milyenek voltak a 16. századi gyűjtemények, és milyen műalkotások voltak Luther otthonában.

Domenico Remps: Ritkasággyűjtemény (1689 körül). Forrás: Museo dell’Opificio delle Pietre Dure, Firenze

Mi az a csodakamra? A késő középkori és kora újkori gyűjtemények sokban különböznek a mai magánkollekcióktól. Az úgynevezett Kunst- und Wunderkammerekre (amelyeknek angol neve a cabinet of curiosities, tehát ritkasággyűjtemény) jellemző volt, hogy egészen meglepő tárgyak és ritkaságok kerülhettek bennük egymás mellé.

Miközben az összeállítóik műalkotásokat rendeltek meg gyűjteményeik számára – tehát festményeket, metszeteket és kisebb méretű szobrokat szereztek meg –, és alkotókat patronáltak, a teremtett világban fellelhető és begyűjthető kuriózumok (korallok, különleges kagylók, ásványok és csontok, rendellenes­séget mutató képződmények) iránti érdeklődés is fellendült. Ezek mellett az emberi találékonyságot hirdető automaták (például óraszerkezetek) és a hírességekhez kötődő tárgyak is helyet kaptak e gyűjteményekben, hogy így a világ szépségét hirdető műveket együtt, egy helyen mutathassák fel a tulajdonosaik, s ezzel egyben a Teremtő munkáját is dicsérni igyekeztek. Röviden: a makrokozmosz mikro­koz­mi­kus leképezésére tettek kísérletet.

Uralkodói gyűjtemények. Ezek a csoda­kamrák sokszor nem szekrényekbe zárt kincsek, hanem egész szo­bákat betöltő, esztétikai és tudományos célt is szolgáló gyűjtemények voltak. Ezúttal essen szó két Kunst- und Wunder­kammer­ről.

A leghíresebb és jórészt ma is ismert gyűjtemény II. Ferdinánd osztrák főhercegé (1529–1595). Az Innsbruck fölé magasodó Ambras kastélyban őrzött – és megtekinthető – kollekcióban a Habsburg-család portrégalériája mellett fegyver- és páncélgyűjtemény is helyet kapott. Mindezek mellett korallokra, elefántcsont faragványokra, ötvöstárgyakra, órákra és más automatákra, ritkaságokra is rácsodálkozhat a látogató.

Itt találjuk Baksaházi Baksa Márk magyar katona portréját is, aki a törököktől elszenvedett sérülése miatt vált ismertté: koponyájába kopja fúródott, mely jobb szemét roncsolva döfte át a nyakát, de a sérülést büszkén viselve még egy – vagy más híradások szerint tizenöt – évig élt, sőt újabb csatákban vett részt. A szálfegyvert nem vették ki a fejéből, csupán lefűrészelték a végeit, hogy a vitéz szabadon mozoghasson.

Csak töredékét (és hírét) ismerjük II. Rudolf német-római császár (1552–1612) – I. Rudolf néven magyar király – csodakamrájának, amelyet kortársai a legváltozatosabbnak tartottak. A ritkasággyűjteményt nem korlátozta egyetlen szobára: egész udvarát annak tekintette a benne megforduló művészek és tudósok seregével. Csak hogy néhány nevet említsünk, nála tevékenykedett a német matematikus és csillagász Johannes Kepler, Giuseppe Arcimboldo olasz festő és a magyar evangélikus orvos, Jeszenszky János (Johannes Jessenius) is.

A híradások szerint közel ötszáz festményt, hatvankilenc bronzszobrot, több ezer érmét és medált, százhetvenkilenc elefántcsont faragványt, ötven borostyánból és korallból készült tárgyat, hatszáz achát- és kristályedényt, százhetvennégy fajansztárgyat, négyszázhárom indiai kuriózumot, száznyolcvanöt drágakövekből készült művet, csiszolatlan gyémántokat, több mint háromszáz matematikai eszközt és még sok mást tartalmazott ez a csodakamra. II. Rudolf nemcsak azért szerette és gyűjtötte a drágaköveket, mert méltóságot sugároztak, hanem azért is, mert Isten dicsőségét és hatalmát látta bennük visszatükröződni, hiszen egyedül ő képes ilyen apró testbe sűríteni az egész világ szépségét.

Gerhard Emmoser: Éggömb óraszerkezettel (1579). Forrás: The Metropolitan Museum of Art, New York

A hatalmas gyűjtemény megfelelő helyet is követelt magának, így a prágai vár átalakítására is szükség volt. Amit a császár nem tudott megszerezni magának, azt lemásoltatta vagy lefestette, erre is szolgáltak az udvarban működő műhelyek, s így kerültek a birtokolt tárgyak közé a beszerezhetetlen egyszarvúak, mandragórák és sárkányok is – ha csak képek révén is. Hogy mennyire kedvelte az automatákat, azt jól jelzi az az éggömb, amelyet Pegazus tart: a gömb sárgarézből készült szerkezetet rejt magában, amely csillagászati naponként egyszer megforgatja az egészet. Közben nemcsak az órát mutatja, hanem az év napjait is követi. A konstrukció ikonográfiája Philipp Melanchthonnak egy aritmetika-tankönyvhöz [számtan; a matematikának a valós számok közötti műveletekkel, számolási szabályokkal foglalkozó része – a szerk.] írt előszaván (1536) alapszik, hiszen a reformátor a matematikát és a geometriát az emberi elme „szárnyainak” tekintette, amelyek elengedhetetlenek a magasabb szintű tudás megszerzéséhez.

Luther Márton otthonában. Arról nincs tudomásunk, hogy Luthernek wunderkammeri értelemben lett volna gyűjteménye. A witten­bergi otthon felszereléséről elsősorban régészeti leletek igazítanak el bennünket, de van információnk olyan műtárgyakról, amelyek a reformátor tulajdonában voltak. Tudjuk azt is, hogy gyűjtötte és csodálta az órákat: több asztali órája és egy zsebórája is volt.

Köztudomású, hogy számos kompozíció is volt a birtokában id. Lucas Cranachtól és műhelyétől, hiszen a család szinte minden szereplőjének ismerjük a képmását. Nem nehéz elképzelni, hogy a fekete kolostor az olajfestményeken túl – a reformátor tulajdonában lévő kötetek és intenzív kapcsolatai révén – bővelkedett a Lutherrel munkakapcsolatban álló mesterektől származó metszetekben és rajzokban is.

Kevésbé ismert tény, hogy Albrecht Dürer szerette volna megfesteni a reformátor képmását. A mester Philipp Melanchthon portréját el is készítette, és egészen valószínű, hogy több műve is jól ismert volt Witten­bergben, hiszen a Cranach-műhely számos alkalommal inspirálódott Dürer kompozícióiból.

Albrecht Dürer: Pál apostol (1517). Forrás: Albertina, Bécs

Luther Mártonnal Dürer végül sosem találkozott, de ő maga gyűjtötte Luther írásait és könyveit, illetve küldött neki ajándékot. 1518-ban, pár hónappal a 95 tétel nyilvánosságra hozatala után ajándékozta meg őt, de sajnos nem tudjuk, mely kompozíciókkal. Ezekből a hónapokból nem ismerjük olyan művét – sem metszetet, sem rajzot –, amely kifejezetten reflektálna Luther személyére vagy a reformáció mozgalmára, így nincs támpont, amely az azonosítást segítené. Az biztos, hogy Dürer éppen 1517-ben rajzot készített Pál apostolról; ez illő ajándék lehetett volna a reformátor számára, de hogy valóban az volt-e, arra nincs biztos forrás.

Az úgynevezett Hedvig-serleg (11. század). Forrás: Kunstsammlungen der Veste Coburg, Coburg

Még egy tárgyat érdemes említenünk. Luther büszkélkedhetett az úgynevezett Hedvig-serlegek egyikével, amely a 11. századból való bizánci vagy közel-keleti munka. Ez a típusú serleg az üvegpoharak kis csoportja, a középkori mesterségeknek egy különleges ágát képviseli. A vastag falú és stilizált, domborműves díszítésű tárgyak Sziléziai Hedvig hercegnőről (1174–1243) kapták a nevüket: a legenda szerint a fejedelemasszony poharában lévő víz borrá változott. A Luther tulajdonában lévő pohár füstös topáz árnyalatú, felületét gravírozással díszítették. A hagyomány szerint korábban Árpád-házi Szent Erzsébeté volt, majd Bölcs Frigyes szerezte meg, de 1541-ben már Luther birtokában volt.

A festmények és egyéb források tanúsága szerint fifikás ékszerek is voltak a tulajdonában, s ezek mellett – a reformátor támogatóinak köszönhetően – értékes és kifejezetten drága, import fajansz- és üvegtárgyak vették körbe őt. Több színes mázas cserépkályha szolgált náluk, amelyek külön tanulmányt érdemelnek. A kifejezetten személyes tárgyakon túl (mint a tintatartó) közel egytucatnyi, a keresztre feszítés jelenetével díszített falikutat is ismerünk innen.

A rendelkezésünkre álló információk alapján tehát Luther Márton – ha nem is elsősorban anyagi lehetőségei, de kapcsolati hálója, műveltsége és igényessége révén – igen irigylésre méltó műtárgyakkal vette körbe magát.

A szerző művészettörténész, a Credo evangélikus műhely főszerkesztője.