Kicsiny sereg, gondoskodó hűség

A Hardi Családi Gazdaság ereje az összetartásban, a földtől az asztalig tartó önellátó gazdálkodásban és a nemzedékeken átörökített munkában rejlik. A Veszprém megyei Karakószörcsökön ugyanez a gondoskodó hűség tartja életben a kis evangélikus gyülekezetet is, ahol különösen nagy jelentősége van annak, hogy legyenek, akik szolgálatukkal, jelenlétükkel és hitükkel őrzik a közösséget.

Három nemzedék – Hardiné Horváth Adrienn, Hardi Gellért, Hardiné Szabó Andrea és a kis Hardi Róza

A Somló, ez a jellegzetes formájú vulkáni tanúhegy éppen csak elmarad mögöttünk, amikor a 8-as főútról lekanyarodva a célegyenesbe érünk Karakószörcsök felé. Szikrázó napsütésben, a vénasszonyok nyarában érkezünk meg a Veszprém megye nyugati részén fekvő, háromszáz lelkes településre.

A Hardi Családi Gazdaság kapuja nyitva áll, elsőként két kutya és szertelen mozgású kölyökmacskák jönnek elénk, de mögöttük már érkezik Hardiné Szabó Andrea is. Hatalmas, százéves diófa lombjai alatt sétálunk el, és közben akarva-akaratlanul a mögöttünk hagyott forró nyár, a kirívóan aszályos év kerül szóba az egymás mellett sorakozó műanyag kannák láttán: „Somlón van gyümölcsösünk és szőlőnk egy pincével. Senki nem emlékszik olyanra, mint idén, hogy a helyben nélkülözhetetlen Séd-forrás mint fő vízvételi hely ki­apadt volna, de csapadék híján az esővizet összegyűjtő ciszternánk is üresen maradt, így innen kell odaszállítanunk a vizet” – mondja Andrea.

Vörös- és fehérbort saját fogyasztásra készítenek, a megélhetésüket biztosító családi gazdaságuk pedig marha- és sertéstartásra épül.

A Hardi Családi Gazdaság szarvasmarhái ridegtartásúak

Küzdelmes nyár

„Gellért fiam, a háromból a legfiatalabb, éppen most töltötte fel azt a videót, amit a Nyitott porta napok a Bazaltvidéken elnevezésű kétnapos rendezvényen készített. Traktorral vontatott kocsival járhatták be az érdeklődők a gazdaságunkat, megkóstolhatták termékeinket, szalámit, kolbászt, disznósajtot, harminc kiló marhahúsból pörköltet is készítettünk” – számol be a videó megmutatása mellett az izgalmas eseményről házigazdánk.

„A földtől az asztalig” – így tömöríti néhány szóba tevékenységük lényegét, ami annyit tesz, hogy a szarvasmarháik, sertéseik és más állataik takarmányához szükséges terményeket ők termelik meg, a levágott állatokat maguk dolgozzák fel, a késztermékeket, a tőkehúst, a füstölt árut, a sütni való kolbászt, hurkát, a töpörtyűt és a disznósajtot is a saját – éppen bővítés alatt álló – boltjukban lehet megvásárolni.

A családi gazdaság karakószörcsöki húsboltja

Pontosabban ott is, hiszen mint megtudjuk, a kínálatuk az olyan, kiváló minőséget előállító termelők portékáit kínáló online felületeken is megvásárolható, mint a Pápai Éléskamra, a szombathelyi Vasi Zöld Kosár és a Sárvári Zöld Kosár.

A családi gazdaság termékei

Andrea férje, Hardi Ferenc csatlakozik hozzánk. Éppen a somlói szőlőjükbe készül csömöszölni, azaz a majdani vörösbor mustját alaposan átforgatni, hogy a színanyag megfelelően kioldódjon a lebogyózott gyümölcsből. Hamar pattan is fel az asztaltól, mert egy tartálykocsival meghozták a gázolajat. Mint elmondja, minél szárazabb az időjárás, a kemény föld miatt annál többet fogyasztanak a gépek, ráadásul a föld műveléséhez használatos alkatrészek is gyorsabban kopnak. Ugyancsak a nagy szárazság miatt idén nem termett a kukorica, aratás helyett kénytelenek voltak lesilózni; a napraforgóval jobb volt a helyzet, azt az érkezésünk előtti napon takarították be.

Hardi Ferenc

„Kukoricával most már nem is fogunk próbálkozni, helyette füvet vetünk arra a területre, hogy legyen megfelelő mennyiségű és minőségű takarmánya az állatainknak. Az a célunk, hogy egyáltalán ne kelljen takarmányt vásárolnunk, ez biztosítja azt, hogy a gazdaságunk teljesen önellátó lehessen” – mondja el Andrea, aki a teljes gazdaság bemutatásának amolyan bemelegítéseként a ház körüli mintegy hatezer négyzetméteren vezet körbe bennünket.

Teljes körforgás

A húsfeldolgozó épület, a hűtőház és mintabolt mellett üstben fő a disznósajtba való. Kicsit odébb egy oldalról nyitott tárolóban árpa, búza, kukorica vár arra, hogy takarmányként kerüljenek be az állatokba, mintegy részévé válva annak a körforgásnak, amelynek köszönhetően itt semmi nem marad felhasználatlanul. Így például a tőkehús-feldolgozásból megmaradt nyesedékhez és csonthoz várólistára feliratkozva juthatnak hozzá a kutyatartók.

Andrea kukoricát ad a kacagó gerléknek, megmutat egy termetes anyanyulat, amely egykedvűen rágcsál a méretes ketrecében. Közben, ahogy elénk tárul a tágas udvaron kapirgáló baromfik képe, meglátjuk azt az áprilisban született két borjút is, amelyeket elhagyott az anyjuk, így most Andrea külön gondozza itt őket.

Az udvar vége felől érkezik traktorral középső fiuk, Tamás. A legidősebb testvér, Nándor sem szakadt el a mezőgazdaságtól, agrármérnökként végzett, egy növényvédelmi cégnél dolgozik Budapesten. Mielőtt autóba ülünk, hogy a falu határában működő telepre induljunk, még megtudjuk, hogy a folyamatosan fejlődő gazdaságot még abban az időben alapozta meg a házaspár, amikor Andrea főállásban köztisztviselőként dolgozott, Ferenc pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban volt természetvédelmi őr.

A Hardi Családi Gazdaság jelenleg mintegy százhúsz hektáron gazdálkodik, a saját tulajdonukban lévő földek mellett bérelnek is területeket. Megérkezünk a telepre, ahol Andrea először a sertéseket mutatja meg. Van helyük bőven, láthatóan jól érzik magukat, két nagyobb disznó felváltva játszik egy sárga labdával, mellettük külön elkerítve malacok, nekik egy belógatott vastag vaslánc kínálja a játék lehetőségét. Bökdösik, rágcsálják is kedélyesen az eszközt. A körbekerített rész jobbára fedett, így az esőtől védett, de szép időben a napra is ki tudnak menni – jó dolguk van, ezt laikusként is érzékeljük. A gazdaság előbb marhahús feldolgozására állt rá, de miután a vásárlók folyamatosan érdeklődtek a sertéshús iránt is, bővítették a kínálatot.

A mintegy százhúsz állatot számláló szarvasmarha-állomány gerincét a húsáért tartott here­ford fajta adja, de újabban a húsában kevesebb faggyút tartalmazó limuzin fajtából is vásároltak. Előbb a külön tartott hízóbikákat tekintjük meg. Szénával kevert, illatában leginkább gyógyteára emlékeztető takarmánnyal eteti őket Kovács László, aki feleségével együtt a helyi evangélikus gyülekezet tagja. Közeledtünkre az állatok előbb kicsit hátrébb húzódnak a karámban, de mi­után érzékelik, hogy semmilyen veszélyt nem jelentünk rájuk, visszatérő bizalommal gyűlnek össze ismét a vasvillával tálalt ebédjükhöz.

A szarvasmarhák ridegtartásúak, ami azt jelenti, hogy télen-nyáron a szabadban vannak. Máshogy nem is lehetne tartani őket, hiszen kifejezetten nagy a mozgás­igényük, és méretükhöz képest meglepő dinamizmussal szaladgálnak időnként, a nagy területet kihasználva. Kérdésünkre, hogy a nyári extrém forróságot hogyan vészelték át, Andrea elmondja: kicsit ők is meglepődtek rajta, de még csak a fák árnyékát sem keresték, végig a tűző napon voltak, és jól érezték magukat. Ők arra fordítottak különös figyelmet, hogy a szokásosnál több vizet biztosítsanak nekik. Télen ugyancsak kint vannak, a legnagyobb hidegben, mínusz húsz fokban is; egymáshoz közel körbefekszik a kis pihenődombot, ezzel gyakorlatilag befűtik maguknak a területet.

Örülnek az Úr keze munkájának

A gazdaság bejárása után ideje, hogy megismerkedjünk a család egyházi kötődései­vel is. Andrea tősgyökeres karakószörcsöki evangélikus, férje a szomszédos Tüskeváron született, és római katolikus. „Egy Istenünk van” – magyarázza ezzel a három szóval Andrea, hogy amiképpen a szülők családjaiban sem volt semmilyen feszültség forrása az eltérő felekezet, úgy náluk is nagy szeretetben és békében van jelen az ökumené, hiszen gyermekeik, menyeik, unokáik között is vannak evangélikusok, katolikusok és reformátusok is.

Otthonuk a helyi katolikus templom tőszomszédságában van, az evangélikus templom a főút túloldalán, szép szál fák ölelésében áll. Andreával sétálunk át ide. Előbb a falu központjában a szépen felújított egykori gyülekezeti házat mutatja meg, amely ma már az önkormányzat tulajdona, és tájházként működik. Innen egy szép kis udvaron át jutunk el a templomig, amelynek bejáratához térkővel kirakott járda vezet.

Hardiné Szabó Andrea

Hardiné Szabó Andrea gondnokként szolgálja a Kertai Evangélikus Egyházközség leánygyülekezeteként működő közösséget, amely ma mintegy harminc főt számlál. A kicsiny, de hűséges gyülekezetet helyi református testvérek is erősítik. Lelki otthonukban kéthavonta, a hónapok második vasárnapján tartanak istentiszteletet. A gyülekezetnek alkalmazkodnia kell ahhoz a helyzethez, hogy az itt szolgáló lelkészek néhány évente váltják egymást, így hiányzik az a stabilitás, amely az alapja lehetne egy nagyobb, erősebb lutheránus közösségnek. Legújabban reménykedő szeretettel tekintenek Pablényi László részmunkaidős szolgálata elé, akinek augusztusi lelkésszé szentelésén maguk is jelen voltak az ajkai evangélikus templomban.

A gondnok életében különösen is fontos szerepet tölt be a kívülről felújításra szoruló, de belülről nagyon szépen rendben tartott, a lehetőségek szerint folyamatosan felújított templom, hiszen férjével itt fogadtak egymásnak örök hűséget negyvenhat évvel ezelőtt, és gyermekeiket, valamint három unokájukat is itt keresztelték.

A karakószörcsöki evangélikus templom

Száraz és friss a levegő a templomban. Az oltártér előtt megállva fogadja be tekintetünk a belső teret. Az impozáns – de már nem működő – orgonán olvasható felirat a gyülekezet száz évvel ezelőtti erejéről mesél: „A Karakószörcsöki Ág. Hitv. evangélikus nőegylet ajándéka. 1912”. Az orgona szinte hív minket a karzatra, hogy tekintsük meg közelebbről, a játszópadon újabb felirat repít vissza a múltba: „Országh Sándor és Fia cs. és kir. udvari szállítók Orgona és harmóniumgyára Rákospalota-Ujfalú. (Budapest mellett)”.

Fontos a múlt, fontosak a gyökerek, de legalább ilyen lényeges a Hardiné Szabó Andreából áradó derű és bizakodás, amely mutatja, hogy mindennek lehet örülni, amit gyülekezetükben az Isten keze munkája nyomán élhetnek meg a jelenben. Így szól segítőjéről, Csikós Dezsőről, aki azután érkezett meg a kis gyülekezet közösségébe, hogy Andreának arról beszélt, szeretne valahová tartozni. „Ötvennyolc évesen keresztelkedett meg és konfirmált, ő a harangozónk. Gyakran mondja ma is, milyen hálás érte, hogy idetartozhat.” Majd megtudjuk: „Tíz éve vagyok a gyülekezet gondnoka, a szolgálatot gyakorlatilag örököltem az édesapámtól, aki jó példával járt előttem, láthattam, hogy a közösség érdeke milyen fontos. Emlékszem, egyszer nagy esőben jött éppen haza, kérdeztem tőle, hol járt. »Körbejártam a templomot, hogy a vihar nem vitte-e le a sin­dőt [tetőcserép – a szerk.], nincs-e valami azonnali tennivaló« – válaszolta. Ez is erősítette bennem azt a gondoskodó szeretetbe oltott kötelességérzetet, amire adományként tekintek. Ez egy olyan örökségem, ami egybevág azzal, amit a harangozónk is érez evangélikus közösségünk tagjaként: jó idetartozni.”