Új lélekkel, új akarattal
A pesthidegkúti evangélikus gyülekezet templomában különös intenzitással kapcsolódik össze hitélet és diakóniai szolgálat. A Sztehlo Gábor által alapított hetvenöt éves intézmény Sándy Gyula által tervezett, de teljes egészében soha teljesen el nem készült épülete a gyülekezet lelki otthona, de valóságos otthona az ott élő időseknek, rászorulóknak is. A gyülekezet nyugdíjba vonuló lelkésze, Fodor Viktor is mindig odaadással fordult a Sarepta közösségéhez, de utódja, a most beiktatott Gazsóné Verasztó Teodóra a gyülekezeti feladatai mellett az aktív intézményi szolgálatát is folytatja.
A nagytarcsai ifjúság kirándulása Mátraházán Sztehlo Gáborral (1958)
A lelkésziktatás és a hűséges intézményi munkatársak jutalmazásának egybeesése is ezt a kettősséget jelzi, és erre erősít rá a jutalom mellett átadott kis Volkswagen busz, úgy is mint Sztehlo Gábor szolgálatának megbízható segítőtársa támogatottjainak szállításában, az adománygyűjtésben. A Sztehlo Gáborról szóló szakirodalom örvendetesen gyarapszik, miközben azok, akik még személyesen tapasztalhatták meg szuggesztivitását, igehirdetői hangütését, a sokat emlegetett cselekvő szeretetet, egyre fogynak. Maradnak hát az ilyen életből elkapott pillanatok, jellegzetes tárgyak, amelyek a nehéz időkben lehetetlent nem ismerő lelkészre emlékeztetnek.
A pesthidegkúti evangélikus gyülekezetnek van még egy jellegzetessége, éspedig az, hogy Magyarország legjobb módú néhány négyzetkilométerén működik. Erről általában szemérmesen hallgatunk, de elég csak végignézni a közeli ökumenikus általános iskolába gyerekeket hozó vagy a bevásárlóközpontok előtt parkoló autókon, hogy világos legyen: ebben a környezetben még élesebben jelenik meg az elesettség, a rászorultság, és még sürgetőbben merül fel a kérdés: vajon megvan-e bennünk a jólét kellős közepén Sztehlo vállalkozókedve, vagánysága, amellyel az összehasonlíthatatlanul vészterhesebb időkben meg tudta szólítani környezetét, támogatókat keresett, adományokat gyűjtött.
Amikor most a háromnegyed évszázados intézményben megköszönjük Fodor Viktor több mint negyedszázados, hűséges és kitartó igehirdetői, lelkipásztori munkáját, akkor nemcsak a testvéri egyetértésben lezajló stafétaátadásért adhatnunk hálát, hanem – szép esti énekünk szavaival – „új lélekért is könyörgünk, új akaratért” Verasztó Teodóra szolgálatának indulásakor. Miképpen tudjuk jobban megszólítani a környéken élőket? Miként tudjuk gyülekezetünk, egyházunk, a Sarepta és általában a diakóniai intézményeink iránt jobban felkelteni az érdeklődést, az adakozókedvet? Végső soron: miként tudjuk jobban teljesíteni a missziói parancsot?
Amikor most mélyen meghajolok az itt az intézményben dolgozó munkatársak mindennapi teljesítménye előtt, akkor tisztában vagyok azzal, hogy jutalmazásuk csupán egy apró gesztus, mint ahogy a Deák téren a diakónia napja alkalmából átadott díjak is többnyire csak jelzésértékűek. Az ideális az lenne, ha híveink adományaiból ki tudnánk egészíteni az evangélikus diakóniai intézményekben dolgozók jövedelmét. Köszönöm, köszönjük, ha már az erre való törekvést is értékelik, őszintén remélem, hogy a „lélekkel, ismerettel” vállalt fenntartói felelősség érződik a mindennapokban.
Isten adjon a Sztehlo Gáboréhoz hasonló hitet, erőt, kezdeményezőkészséget diakóniai munkatársainknak, lelkészeinknek Pesthidegkúton innen és túl!
Elhangzott szeptember 27-én a Pesthidegkúti Evangélikus Egyházközség ünnepségén.
A szerző az MEE országos felügyelője, a Pesthidegkúti Evangélikus Egyházközség tagja
