Sípok és mestereik

Az orgona egyszerre hangszer, építészeti alkotás és a gyülekezeti ének kísérője. Sípjaival megszólalnak nemzedékek énekei, életre kelnek ünnepei. Angsterék pécsi műhelyéből nyolcvankét év alatt ezerháromszáztíz orgona került templomokba, zsinagógákba és hangversenytermekbe. A család és a gyár története a magyar egyházzene és iparművészet jelentős fejezete.

Amikor a templomban felhangzik az orgona, könnyű úgy érezni, mintha kezdettől fogva az istentisztelet hangszere lett volna. Pedig a Ktészibiosz által a Kr. e. 3. században megalkotott víziorgona világi hangszer volt: színházakban, cirkuszi játékokon és uralkodói szertartásokon szólt. A kereszténység sokáig idegenkedett tőle; a nyugati egyház templomaiban a 9. századtól jelent meg, és fokozatosan vált a liturgia részévé.

A budapesti Szent István-bazilika nagyorgonája (Forrás: bazilikabudapest.hu)

Hangot kap a liturgia

A korai templomi orgonák nehézkesen működtek: nagy méretű billentyűiket olykor ököllel vagy könyökkel nyomták le. Ahogyan azonban fejlődött a hangszer, többféleképpen kapcsolódott az egyházi énekhez. A késő középkori liturgiában elő- és közjátékokkal tagolta a szertartást, és a kórussal váltakozva is megszólalt. A 14. századtól fennmaradt orgona­zenei emlékek között világi darabok is akadnak. A 15–16. századi liturgikus orgonaművek közül pedig több gregorián dallamokra épült.

A reformáció új hangsúlyt adott az istentiszteleti éneklésnek: az anyanyelvű korálban az egész közösség együtt vallotta meg hitét. Az evangélikus gyülekezeti ének rendszeres orgonakísérete azonban csak fokozatosan, a 17–18. század folyamán terjedt el. A korálelőjáték és a korálkíséret így egyre szorosabban kapcsolta a hangszert a közös énekhez. A hangszerek királynője nem a gyülekezet helyett énekelt, hanem megadta a hangot, és vezette az éneklő közösséget.

Baranyától Párizsig

A magyarországi orgonák történetében különleges hely illeti meg Angster Józsefet. Hajdók Judit orgonaművésznek az Angster orgonaépítők, Angster-orgonák című, a Cser Kiadónál idén megjelent, gazdagon illusztrált kötete egy család, egy gyár és egy nagy múltú mesterség világába vezet be. Naplók, műszaki rajzok és fényképek mutatják meg, mennyi tudás rejtőzik egy-egy orgona homlokzata mögött.  

Az Angster orgona- és harmóniumgyár levélpapírjának fejléce (Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára)

„Angster József zenei érzékkel megáldott, mélyen vallásos, szerény és szorgalmas ember volt” – olvassuk a kötetben. 1834-ben született a baranyai Kács­falu­ban, a mai horvátországi Jagod­nja­kon. Nagyapja kántorként szolgált, édesapja több hangszeren játszott, „téli estéken a család egyházi énekeket énekelt”. A hatéves József nádsípokból készítette első hangszerét, később Eszéken szerzett asztalos-segédlevelet.

Az 1854-ben megkezdett nyugat-­európai vándorútja több mint tíz évig tartott. Bécsben műszaki rajzot és franciát tanult, orgonaépítő műhelyekben dolgozott, majd Németországon és Svájcon át Párizsba jutott. Három évet töltött Aristide Cavaillé-­Coll üzemében, ahol megismerte a romantikus orgona színdús szimfonikus hangzását és a korszerű szerkezeti megoldásokat. Tanulmányozhatta a Saint-Denis-szé­kes­egy­ház, a Saint-Sulpice-­templom és a Notre-Dame orgonáit. A francia mester marasztalta, ő azonban harminckét évesen, rajzokkal, jegyzetekkel és nagyüzemi tapasztalattal tért haza.

Sokatmondó kezdés

Az első nagy lehetőséget nem egy keresztény templom, hanem az épülő pécsi zsinagóga jelentette számára. Angster 1867-ben Pécsre költözött, kiváltotta ipar­engedélyét, néhány munkással műhelyt nyitott, és 1869 márciusára elkészítette első orgonáját. A kétmanuálos hangszer romantikus hangszíneivel, Barker-szerkezetével, redőnyszekrényével és korszerű légrendszerével új fejezetet nyitott a magyar orgonaépítésben.

E kezdés önmagában is sokatmondó. A katolikus orgonaépítő-mester pályáját egy zsidó közösség bizalma indította el, később pedig katolikus, evangélikus, református, unitárius és izraelita közösségeknek, valamint világi megrendelőknek egyaránt dolgozott. Az Angster-orgonák elterjedése azt mutatja, hogy a pécsi műhely a különböző vallási közösségek és a hangversenyélet eltérő zenei igé­nyei­re is választ tudott adni.

Műhelyből gyár

A pécsi vállalkozás gyorsan növekedett. Az első száz orgona tizenkilenc év alatt készült el, a következő százhoz már öt esztendő is elegendő volt. A pécsi József és Mária utca közötti telepen asztalos-, lakatos-, intonáló-, sípkészítő és szerelőműhelyek működtek, a többszintes állítócsarnokban pedig felépíthették a nagy hangszereket. A háromfős kezdetből az első világháború előtt nyolcvan-száz embert foglalkoztató üzem lett, harmóniumok százai készültek, és évente közel ötven orgona hagyta el az Angster orgona- és harmóniumgyárat.

Az orgonaépítés asztalos-, fémműves-, gépészeti, akusztikai és zenei tudást kíván. A levéltári munkanaplókban olyan munkafázisok sorakoznak, mint a szélláda előkészítése, az ónsípok készítése, a szerelés és a hangolás. Minden hangszernek igazodnia kellett a templom teréhez, akusztikájához és a közösség zenei igényeihez.

Munka az Angster orgona- és harmóniumgyárban (Forrás: Janus Pannonius Múzeum)

A századfordulón Angster fiai, Emil és Oszkár bekapcsolódtak a vezetésbe. Emil a szakmai és a művészeti munkát, Oszkár a gazdasági ügyeket irányította. A mechanikus rendszereket fokozatosan pneumatikus, majd elektro­pneu­ma­ti­kus megoldások követték. Három nemzedék öt férfi tagja vezette a vállalkozást, de mögöttük munkások, tervezők, intonálók és orgonaművészek sokaságának tudása állt.

Az Angster név hamarosan az ország fontos templomaival és koncerttermeivel kapcsolódott össze. A kalocsai székesegyház orgonáján Liszt Ferenc is játszott; később ő ajánlotta a pécsi mestert a régi Zeneakadémia hangszerének elkészítésére. Angster századik orgonája 1887-ben a pécsi székesegyház számára készült. A budapesti Szent István-bazilika 450-es opusszámú nagy­or­go­ná­já­nak megépítése többek között a Deák téri evangélikus és a Kálvin téri református templom, valamint a Dohány utcai zsinagóga számára végzett kimagasló munka miatt vált lehetővé 1905-ben.

Szomorú tény, hogy az első világháború alatt orgonasípokat is lefoglaltak hadi célokra. A háború utáni határváltozások és a pénzromlás tovább nehezítették a gyár munkáját, de az 1920-as évek közepétől újra jelentős orgonákat építettek. A Zeneakadémia eredetileg a német Voit & Söhne cég által készített orgonájának teljes szerkezetét végül 1924–1925-ben az Angster-gyár építette át. A mechanikus játszóasztal-vezérlést ekkor már elektromos vezérlés váltotta fel.

A gyár legnagyobb vállalkozása a szegedi fogadalmi templom, vagyis a dóm 1928 és 1930 között elkészült ötmanuálos főorgonája lett. A szentély két oldalán 1931-re karorgona is épült, amelyet 1932-től a főorgona játszóasztaláról is meg lehet szólaltatni. A kupolaművel együtt a hangszer százharminc regiszterrel és kilencezer-negyven síppal Magyarország legnagyobb működő orgonájaként ismert. Diszpozícióját Geyer József orgonaszakértő tervezte.

A szegedi dóm – fogadalmi templom, Magyarok Nagyasszonya-székesegyház – orgonája

Az Angsterek harmadik nemzedékének jelentős munkái közé tartozott a soproni evangélikus templom Walcker-­orgonájának 1944 és 1948 között elvégzett felújítása és bővítése is. A munkát Amminger Kálmán, a gyülekezet kántor-orgonistája irányította. Ő állította össze az új hangszínek tervét is; a Walcker-­orgona hárommanuálosra és negyvennyolc regiszteresre bővült, elekt­ro­mos vezérlést kapott.

Evangélikus szempontból különösen is fontos a győri Öreg­templom Opus 1003-as hangszere. A templom 1791-es orgonájából megőrzött késő barokk szekrény középső homlokzatába az Angster-gyár 1926-ban hárommanuálos, harmincnégy regiszteres, pneumatikus orgonát épített. Diszpozícióját Fodor Kálmán kántor és Irtzing Ferenc ének- és zenetanár dolgozta ki. Művészi értékét az is adja, hogy romantikus hangzását nem alakította át az akkor már terjedő neobarokk szemlélet.

A hangszer ünnepélyes felavatására a zsúfolásig megtelt templomban, Kapi Béla püspök avatóbeszédével 1926. október 24-én került sor – az eseményre idén száz év távlatából emlékezhetünk. A későbbi átalakítások után az orgonát 2015 és 2017 között eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták.

Tovább élő hang

A második világháború után beszűkült a piac, állandósult az anyaghiány. A gyárat 1949-ben államosították, vezetőit, ifj. Angster Józsefet és Angster Imrét 1951-ben koncepciós perben elítélték, a családokat kiköltöztették otthonukból. Az üzemben később furulyák, ablakkeretek és koporsók készültek; az orgonagyártás 1953-ban megszűnt.

Gépek és rajzok semmisültek meg vagy szóródtak szét, a megépített orgonák azonban tovább őrzik a mesterek munkáját. Hajdók Judit összegzése szerint a nyolcvankét éven át működő cég ezerháromszáztíz orgonát és háromezer-ötszáz harmóniumot készített. Angster-orgonák ma tizenegy országban állnak, a magyarországi orgonaállomány mintegy egyharmadát pedig eredetileg ez az üzem építette.

Az Angster-gyár megszűnésével az orgonaépítés nem ért véget Magyarországon. A rendszerváltás után új műhelyek jöttek létre, amelyek hangszereket készítenek, és régi orgonákat restaurálnak. A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra története az Angster-örökséghez is kapcsolódik: az alapító Budavári Attila családjának több tagja az egykori gyárban dolgozott. A manufaktúra részt vett a Művészetek Palotájában lévő Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának megépítésében.

Az AerisOrgona Kft. alkotta meg a ceglédi evangélikus templom Bach-orgonáját. A műhely rekonstruálta Magyarország egyetlen szószékorgonáját is, amely a torvaji evangélikus templomban található. Rajtuk kívül más hazai műhelyek – köztük a Paulus Orgonaépítő Műhely – is építenek új hangszereket.

Az új orgonák építése mellett az is fontos, hogy a következő nemzedék megismerhesse a hangszert. Boda Zsuzsa Orgonamesék című, óvodásoknak és kis­iskolásoknak szóló könyve az Evangélikus Kántorképző és Egyházzenei Intézet, valamint a Luther Kiadó gondozásában jelent meg. Trombi, az elefánt és barátai Zsuzsi orgonista segítségével ismerik meg a hangszert. A meséket Dékány Diá­na színes rajzai és Németh Zsuzsa QR-­kóddal meghallgatható zenei illusztrá­ciói egészítik ki.

Az orgona önmagában néma. Levegőre, orgonistára és éneklő közösségre van szüksége. Az Angster-orgonák akkor válnak élő örökséggé, amikor újra megszólalnak, és az éneklő gyülekezet szolgálatába állnak. A hitvallás és az éneklés évében arra is emlékeztetnek, hogy a közös ének nem csupán dallam, hanem a gyülekezet válasza Isten igéjére.