Adj békét a mi időnkben
„[Az Úr] igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” (Ézs 2,4)
New Yorkban, az ENSZ székházának kertjében áll egy bronzszobor, az orosz Jevgenyij Vucsetics alkotása. A Szovjetunió ajándékozta 1959-ben az Egyesült Nemzetek Szövetségének. A szobor heroikus beállításban, szocialista realista stílusban azt a jelenetet ábrázolja, amely az ézsaiási prófécia üzenete: kardjaikból kapákat kovácsolnak. Az emberiségnek a béke utáni vágyát, a béke iránti plátói szerelmét talán nem is lehetne ennél szebben, jobban, erőteljesebben kifejezni.
A történelem kemény realitása azonban az, hogy onnantól kezdve, hogy Kain agyonütötte a testvérét, Ábelt, az emberiség története évezredeken át a háborúk története. Kardokból kapákat, lándzsákból metszőkéseket? A „fejlődés” éppen ellentétes: a kőből balta, a vasból kard, a templomok harangjaiból ágyú, az atomból bomba lett, és mind abból a célból, hogy az emberek hatékonyabban pusztítsák egymást.
Mert kell az, ami a másé: a terület, az ásványkincs, a vagyon, a hatalom, a profit, és ezért ölni is képes az ember. Ukrajna, Irán, Gáza, Líbia, Szudán, és még sorolhatnánk a háborús zónákat, ahol emberek szenvednek, halnak meg. Oroszország fenyegeti Európát, a NATO fegyverkezik, az Egyesült Államok egyre agresszívabb. Hol van, amiről Ézsaiás prófétál, hol van a béke?
Keserűen írta Vörösmarty Mihály Az emberek című versében: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény: / Nincsen remény! nincsen remény!” Van ENSZ, és vannak békemissziók, vannak politikai törekvések, még sincs béke a világban és az ember szívében. Egy hivatalos ENSZ-adat szerint Földünkön percenként kétmillió dollárt költenek fegyverkezésre és egyéb hadi kiadásokra. Percenként! A világ tudósainak majdnem a felét a hadiiparban és a hadi kutatásban foglalkoztatják. Szinte elképzelni sem lehet, hogy milyen lehetne a világunk, ha ezt a rettenetesen sok erőforrást, pénzt éhezők élelmére, egészségügyre, elmaradt országok fejlesztésére, humanitárius célokra fordítanánk.
Úgy tűnik, Ézsaiás próféta utópista látomása magával ragadóan szép, de soha nem fog valóra válni. Mondhatjuk azt is, hogy a próféta nem ismeri az embert. De annál jobban ismeri Istent. Jobban oda kell figyelnünk arra, mit is mond. Azzal kezdi, hogy az Úr igazságot szolgáltat. A világ békéje nem emberi kezdeményezésre jön létre. A béke Isten műve, eljövendő országának a velejárója. A próféta egy olyan világba ad betekintést, amilyet mi ma még nem látunk, csak remélünk, és hisszük az eljövetelét. Nem más ez, mint ígéret a jövőről. Hogy eljön az idő, amikor Isten békessége teljes lesz, amikor nem lesz több háború, nem lesz több pusztítás, nem lesz több gyűlölet.
Jézus Krisztus hozta el ezt; elkezdődött, amikor megszületett, és teljességgel megvalósul, amikor visszajön, új eget és új földet teremt, és országának nem lesz vége soha. Addig pedig hittel és reménységgel várunk, türelemmel, imádkozva és cselekedve: jöjjön el a te országod! Isten ugyanis már most elkezdi bennünk azt a munkát, amely egyenként és személyesen átalakít minket, a békesség hordozójává és eszközévé tesz, és amely egy napon az egész teremtett világban teljessé lesz.
Ezért magunknak is fel kell tennünk a kérdést: én mit teszek azért, hogy Isten békessége már most utat találjon rajtam keresztül? A világ nagy háborúit nem tudjuk megállítani. De a saját háborúinkban, a magunk környezetében letehetünk egy-egy kardot: a gyűlölet, a bosszú, a visszavágás, a sértés, a kemény szó kardját. Kovácsolhatunk belőlük megértést, jóindulatot, segítőkészséget.
Jézust követve az életünk szabad lehet a békétlenség, a harag, a gyűlölködő indulatok, a bántalmazás pusztító fegyvereitől, és megtanulhatjuk az erőszak elkerülését, a konfliktuskezelést. A béke bennünk, a szívünkben születik meg. Úgy, hogy a másik embert is magunkhoz hasonló embernek látjuk, hogy átérezzük a helyzetét, szükségeit, gyengeségeit, és felismerjük a felelősségünket iránta. Mert ezt tette velünk is Jézus, és erre tanított azzal, hogy a kereszten az életét adta értünk.
Végére jár az egyházi esztendő, és ez arra figyelmeztet, hogy egyre közelebb jön Isten országa. Senki nem tudja, mikor érkezik el, de az idő halad. Megállító mondatot olvastam egy igehirdetésben: „Az utolsó idő akkor kezdődött számodra, amikor megszülettél.”
Imádkozni és cselekedni – erre biztat énekeskönyvünk 291. éneke: „Adj békét a mi időnkben, / Úristen, téged kérünk. / Hisz rajtad kívül más nincsen, / Ki síkra szállna értünk, / Egyedül te, örök Isten. // Adj békét a mi időnkben, / Úristen, téged várunk. / Te segíts dolgos békében / Hűségesen szolgálnunk. / Áldd meg hazánk, áldd meg népünk! // Adj békét a mi időnkben! / Adj békességet nékünk / Mindenütt: házban és szívben! / Jézus nevében kérünk. / Így hallgass meg minket, ámen!”
