Lírikus lelkigondozó

Akár műveltségi vetélkedő kérdése is lehetne: mi kapcsolja össze Johann Sebastian Bach és Paul Gerhardt életművét? Utóbbiról, a német evangélikus lelkészről, költőről, énekszerzőről emlékezik meg halálának háromszázötvenedik évfordulója alkalmából Cantate rovatunk írása, meg is válaszolva a kérdést.

„Már nyugosznak a völgyek, / Az erdők, s minden földek, / Mind e világ pihen. / Csak nékem nincs nyugalmam, / Míg hálákat nem adtam / Tenéked, én jó Istenem.” (EÉ 113,1)

Paul Gerhardt 1607. március 22-én született egy kis szászországi településen, Gräfenhainichenben. Életében soha nem hagyta el Szászország és Brandenburg területét; ez a helyhez kötöttség hasonlítható Johann Sebastian Bachéhoz, akiről tudjuk, hogy szintén alig utazott, nem járta be Európát, mint sok kortársa. Ennek ellenére kettejük élete és művészete minden fizikai és földrajzi határon átível.

Nem véletlenül állítjuk párhuzamba a különben egymáshoz aligha hasonlítható életutakat, hiszen Bach a műveiben épített Paul Gerhardt költészetére; itt most elég, ha csak a Máté-passióra gondolunk. Bach tizenhárom korált illesztett a műbe, melyből nyolc Paul Gerhardt-­szöveg. Az Ó, Krisztus-fő, sok sebbel (EÉ 200) összesen négy alkalommal, öt vers­szak­kal, különböző hangnemekben csendül fel a műben, s így a passió vezérkoráljává vált.


Háborús ifjúkor

Gerhardt százharmincnyolc költeményt hagyott hátra, közülük százhuszonhárom egyházi alkotás. Költészete, verseinek megtartóereje nagy hatással van az utókorra. Az, hogy német nyelvterületen nagyon népszerűek a versei, sok szempontból érthető: költői képek, témák, világos, elkötelezett teológiai látás, azon belül is a lutheránus tanok következetes megjelenítése jellemzi művészetét. Nehezebb dolgunk van azonban a fordításokkal, hiszen míg az eredeti vers állandó, a fordítások korról korra változnak. Mégis, a Grimm-mesék után a legtöbb nyelvre az ő verseit fordították, s a lírikus lelkigondozó, Paul Gerhardt ökumenikus körben is sokat énekelt szerzővé vált.

Módos családba született, azonban korán elvesztette szüleit, majd a harmincéves háborúban a szülőháza is megsemmisült. A rá emlékező utókor aztán az 1800-as években emlékkápolnát építtetett, ez ma is látogatható. Az állandó kiállítás mellett számos időszaki kiállítás, felolvasások, koncertek is helyet kapnak az épületben. A költő születésének háromszázadik évfordulójára felépítették a Paul Gerhardt-házat is.

1622–1627 között Gerhardt a grimmai hercegi iskolában tanult, szigorú lutheránus elvek szerint, kolostori körülmények között. Az iskola ma a St. Augustin nevet viseli, 1550 óta megtartva kiemelkedő szerepét a szászországi oktatásban-nevelésben. A korabeli tantárgyak között fontos szerepük volt a régi nyelveknek, valamint a retorikának [szónoklattan] és a költészetnek. A latin mellett az éneklés és a zenetanulás is helyet kapott. Gerhardt – ugyanabban az iskolában tanuló bátyjával ellentétben, egész későbbi életére is jellemzően – szófogadó gyermek volt, szorgalmasan tanult. Egyik tanára mégis úgy jellemezte, „csekély tehetséggel van megáldva”.


Teológiai tanulmányait 1628–1642 között végezte Wittenberg­ben; tantárgyai között volt az akkoriban fontos polemika [vitázás], dogmatika, re­to­ri­ka és poétika [költészettan – a szerk.]. Az évszámokat tekintve fel kell tennünk a kérdést: mi lehet az oka annak, hogy teológiai tanulmányai tizennégy évig tartottak? A válasz nem Paul Gerhardt esetlegesen hiányzó szorgalmában keresendő, hanem a történelmi helyzetben. Épp ezekben az években (1618–1648) dúlt a harmincéves háború. A wittenbergi egyetem európai hírű volt, s a svéd királynak köszönhetően a háború viharaitól igyekeztek is megkímélni, a folyamatos oktatás sok esetben mégsem volt kivitelezhető.


Tanító, lelkész, költő

Teológiai tanulmányai végeztével Gerhardt 1643–1651 között házitanító volt Berlinben, mivel a háború befejezése után nehéz volt lelkészi állást találni. A lakosság lélekszáma visszaesett, a gyülekezetek alig vagy egyáltalán nem tudtak eltartani egy lelkészt. A nagyváros több lehetőséget kínált.

Ezekben az években Gerhardt már számos költeményt írt, amelyeket a Miklós-templom kántora, Johann Crüger dallammal látott el, s megjelentette őket saját énekeskönyvében, a Praxis pietatis melicában. 1647-ben már tizennyolc Gerhardt-­ének szerepelt a kötetben.


Mittenwaldéban állt először lelkészi szolgálatba 1651-ben, miután Berlinben megkapta az ehhez szükséges ordinációt. Lelkészi esküjét a lutheri tanításra tette le, ehhez további életében hűségesen ragaszkodott. Lelkészi feladatai mellett esperesként még további tizenegy gyülekezet felügyelete tartozott a munkakörébe. 1655-ben megnősült. Első gyermeküket, egy kislányt ezen a szolgálati helyén vesztették el.

1657–1669 között Gerhardt másoddiakónus Berlinben, a Miklós-templomban. Itt ekkor és egészen 1662-ig Johann Crüger volt a kántor, de az őt követő Georg Ebeling is több dallamot szerzett Paul Gerhardt verseihez, s folytatta a megjelentetésüket. Frigyes Vilmos választófejedelem és az udvar a református hitet követte, s a fejedelmet zavarta a lutheránusok és a reformátusok állandó szembenállása, ezért toleranciát hirdetett. A legélesebb viták a szentségek és azok kiszolgáltatása kapcsán alakultak ki, de a szembenállás a prédikációk tartalmát is érzékenyen érintette.

A szembenállás a fejedelmi szándék ellenére sem csökkent, sőt! Frigyes Vilmos ediktumot adott ki, melyet a lelkészeknek alá kellett írniuk. Erre Paul Gerhardt lelkiismereti okokból nem vállalkozott, ezért felfüggesztették állásából, annak ellenére, hogy sok berlini polgár fordult a választófejedelemhez szeretett lelkészük ügyében. Az ediktum alá nem írását csak átmenetileg engedték meg neki, végül tarthatatlanná vált a helyzete, távoznia kellett. Ezekben az években számos családi nehézséggel is kénytelen volt szembenézni: három gyermekének elvesztésén túl felesége sírjánál is meg kellett állnia.

1669-ben Gerhardt Lübbenbe került lelkészként. Itt további nehézségek várták. Némelyek az egyházi szolgálatát érintették, de voltak ennél világiasabb problémák is: például hogy szabad-e a lelkésznek sört főznie. Hogy ezekben az években születtek-e még újabb költeményei, nem bizonyítható. 2025 tavaszán a Paul Gerhardt Társaság ülésén bemutattak és el is énekeltek egy eddig még ismeretlen vagy csak épp besorolatlan verset.

Paul Gerhardt 1676. május 27-én hunyt el Lübbenben; a templomban helyezték örök nyugalomra.

Magyarországi visszhang

Gerhardt életéről történeti elbeszélést írt Kapi Béla – 1916–1948 között a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke – Isten hárfása címmel; az 1933-ban megjelent kötetet Kapi püspök halálának ötvenedik és Paul Gerhardt születésének négyszázadik évfordulóján, 2007-ben az Ordass Lajos Baráti Kör újra kiadta. Függelékként – a Kapi és a Schulek család engedélyével – hozzáfűzték Schulek Tibor eredetileg német nyelven készült tanulmányát, melyet Paul Gerhardt verseinek és énekeinek magyarországi befogadásáról írt.

A tanulmány külön érdekessége, hogy a Paul Gerhardt halálának háromszázadik évfordulója kapcsán rendezett wittenbergi konferenciára készült, Schulek Tibor azonban 1976-ban politikai okokból nem kapott kiutazási engedélyt, így nem utazhatott el a konferenciára. A Kapi-könyv függelékét Hubert Gabriella gondozta: itt az életrajzi kronológia mellett a mai magyar énekeskönyvekben megjelenő Paul Gerhardt-versek listáját is megtaláljuk.

Gerhardt énekei közül magyarul először a Nun ruhen alle Wälder (Most nyugosznak az erdők) látott napvilágot a Zöngedöző mennyei kar egyik kiadásában a 17–18. század fordulóján (ma: Már nyugosznak a völgyek, EÉ 113). Az ezt követő években és énekeskönyvekben sorra jelentek meg további Gerhardt-költemények. Ma használatos énekeskönyvünkben huszonegy Gerhardt-éneket találunk. A jelenleg zajló énekeskönyv-megújítási folyamat végét még nem látjuk, de a Gerhardt-versek a lutheránus énekköltészet legékesebb darabjaiként a jövő számára is fontos lelki ajándékok lehetnek.


„Hagyd az örök Istenre / Minden te utadat, / Ha bánt szíved keserve, / Ő néked nyugtot ad. / Ki az eget hordozza, / Oszlat felhőt, szelet: / Napját rád is felhozza, / Atyád ő, áld, szeret.” (EÉ 342,1)

Paul Gerhardt portréja (1844; ismeretlen alkotó)

Johann Sebastian Bach „Ó, Krisztus-fő, sok sebbel…” kezdetű koráljának kottája