Minden misszió, ami Jézusra mutat

Amikor egy-egy vasárnap úgy adódik, hogy hosszabb kerék­pár­útra megyek, s ezért már reggel el kell indulnom, igyekszem úgy alakítani az útvonalat, hogy egy evangélikus istentiszteletet útba ejtsek. Így történt ez május 3-án is: az istentisztelet időpontja és a templom elhelyezkedése miatt is tökéletesen illett a napi tervembe Szentendre. A kis evangélikus templom a Bükkös-patak mellett áll, a Luther téren, a tüneményes óváros déli határában, közel az elragadó Duna-korzóhoz. Érdekes volt megtapasztalni, ahogyan az istentisztelet alatt külföldi turisták megállnak a bejáratnál, és figyelik, mi történik bent. Kicsit sajnáltam őket, hogy be kell érniük a látvánnyal, miközben én – szó szerint is értve – útra­valót kaptam arra a napra.

Az igehirdetésben legtöbbször akad egy rövid gondolat, akár csak egy mondatrész, amire felkapom a fejem, s amit azonnal le is jegyzek, hogy aztán tovább gondolkodjak rajta. Ezúttal is megkaptam ezt a virtuális sorkiemelővel megjelölt részt, amikor Horváth-Hegyi Olivér lelkész a Jakab leveléből való igék (1,16–21) alapján elmondott prédikációjában úgy fogalmazott: „Az ige hallgatása és megtartása tehát nem passzív állapot. Figyelünk, időt adunk a megértésnek, és engedjük, hogy Isten szava formálja reflexeinket. A gyors válaszok helyett meghallgatás, a hirtelen indulat helyett türelem, a harag helyett szelídség születhet bennünk.”


Az ige hallgatása és megtartása nem passzív állapot – ez az, ez kellett nekem arra a napra, ezt a gondolatot érleltem magamban, ahogy az istentisztelet után továbbtekertem a Visegrádi-hegységbe, fel a Pap-rétre, majd a fellegvárba, aztán haza, végig a Duna mellett.

Habár kicsit talán elcsépeltté vált az énidő kifejezés, de ettől még igaz: jó, ha az embernek van magára ideje. Egyetértek. Különösen azzal a parafrázissal élve, hogy én ezt olykor inkább istenidőként élem meg. Olyan áldott órák ezek, amikor azt érzem, kettesben lehetek Istennel. Kifejezetten így van ez, ha egyedül kerékpározok, amikor sehol a láthatáron egy másik bringás, sehol egy túrázó, csak én, a kék ég, a zöld fák, a madarak, a szél, a felhők – egyszerűen csak megélem a létem a teremtettségben. 


Ugyanakkor fontos, hogy ezek a kegyelmi időszakok, az Istennel eltöltött órák akkor érnek valamit igazán, ha a lelkem erősödésével pallérozódik az elmém is, vagyis gondolkodom. Ezen a vasárnapon például azon, hogy a Horváth-Hegyi Olivér által megfogalmazott kijelentés – az ige hallgatása és megtartása nem passzív állapot – mennyire jól passzol ahhoz a kérdéshez, amelyet éppen két nappal azelőtt tettek fel nekem. Így szólt: „Tulajdonképpen mi az a misszió?”

Vannak szavak, amelyeket olyan gyakran használunk, rendszerint egyébként helyesen, értelmükkel összhangban, hogy külön bele sem gondolunk a jelentésükbe. Miért is tennénk? Néha talán mégis érdemes egy-egy ilyen kifejezés jelentésén, definícióján kicsit elgondolkodni, ezáltal mélyíteni magunkban mindazt, amire maga a szó mutat. Ilyen lehet például az egyházi környezetben kifejezetten gyakran használt misszió is. A mi egyházunknak is van missziói bizottsága, aztán ott van az Evangélikus Missziói Központ, az általa kiadott, beszédes elnevezésű Híd missziói magazin, az országos irodának is van gyülekezeti és missziói osztálya, és egyházkerületeink évente megtartják a missziói napjukat.


Mi tehát a misszió, és hogyan kapcsolódik ahhoz, hogy az ige hallgatása és megtartása nem lehet passzív állapot? Úgy, hogy a hívő ember számára az Istennel való kapcsolata nemhogy magánügy nem lehet, de kifejezetten üdvös, ha arról mások is tudomást szereznek. Persze nem úgy, hogy mindenkinek az arcába mondom: én bizony megtértem, hívő vagyok, hanem úgy, hogy örömmel mesélek másoknak arról, miként változott meg az életem a hitre jutásommal, s hogyan emelt ki az Úr Jézus abból a lelki mélységből, amelyben reménytelenül elveszettnek éreztem magam.

Ezáltal tudok kimozdulni a hit passzivitásának terméketlen és csalóka kényelméből, hogy Jézusra mutatva vehessem komolyan Jakab apostol szavait (Jak 2,26): „…ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.”