Minket az egyházban Jézus Krisztus győzelme köt össze

Milyen lenne az ideális kapcsolat egyház és állam között? Mire számít a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a választás után? És mire hívja fel a hívek és a lelkészek figyelmét? Ezekről is kérdeztük az április 12-i országgyűlési választás után, de még az új kormány megalakulása előtt Szemerei Jánost.

– Mire számít püspök úr az új kormányzattal kapcsolatban? Volt már személyes egyeztetés vagy egyáltalán bármiféle kommunikáció a választáson győztes politikai erővel?

– Püspöki tanácsunk küldött egy köszöntő és áldást kívánó levelet a Tisza Párt elnökének. Személyesen írtam Tarr Zoltánnak, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium élére felkért politikusnak, akit korábbról ismertem mint a református egyház zsinati hivatalának egykori tanácsosát. Sms-ben gratuláltam neki, amire ő kedvesen válaszolt is. Mivel még a kormányalakítás előtt vagyunk, jelen pillanatban csupán előzetes információkkal rendelkezünk. A testvér­egyházak szakértőivel előzetes konzultációkat folytatunk. Röviden: azt reméljük, hogy rendezett kapcsolat alakul ki, és építő együttműködés lesz az új kormánnyal.

– Adódik a kérdés, hogy milyen következtetést vont le – akár közösen a püspök testvérekkel – a korábbi kormányzattal való közös munkából. Mi az, amit folytatni szeretnének? És mi az, ami esetleg újragondolást igényel?

– Az egyházak helyzete a rendszerváltástól kezdődően hullámvasúthoz hasonlítható. Voltak időszakok, amikor nagyon támogató kormányzati hozzáállással találkoztunk, és volt, amikor inkább távolságtartóval. A közelmúltban a Fidesz-kormányzat alatt a támogató gyakorlat volt a jellemző, a közvetlen kommunikáció viszont olykor akadozott. Ugyanakkor nagyon izgalmas kérdés, hogy egyébként az egyháznak mi a jobb: ha támogató, vagy ha távolságtartó a kormányzat? És bár mi sokszor azt gondoljuk, hogy a támogató hozzáállás a legjobb, a történelem azért arra tanít, hogy az egyház munkájának, hitelességének, küldetésének szempontjából nem biztos, hogy ez a leghasznosabb. És nem azért, mintha nem volna könnyebb felújítani úgy egy templomot, ha ehhez komoly anyagi támogatást kapunk éppen a kormányzattól vagy az Európai Uniótól, hanem azért, mert az egyháznak alapvetően nem az a legfontosabb feladata, hogy a külső infrastruktúráját csinosítgassa. Bár fontos ez is, de nem a legfontosabb. Az egyháznak fontos üzenete, mondanivalója van, ami sokszor azért árnyékolódott be a közelmúltban, mert összemostak bennünket a hatalommal, bár mi evangélikusként igyekeztünk fönntartani azt a belső szabadságunkat, amire a hiteles szolgálathoz szükségünk van.

– Milyen kapcsolatot feltételez vagy tart üdvösnek a lutheri teológia az állammal? Milyen az ideális állam-egyház kapcsolat evangélikus szemmel?

– Olyat, amelyben tiszta a szereposztás. Luther a kettős kormányzásról szóló tanításában bontotta ki azt, hogy Istentől van minden hatalom – Pál apostol ír erről a Római levél 13. fejezetében –, a földi hatalom is Istentől van, azért, hogy bizonyos kereteket hozzon létre. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden hatalom Isten akarata szerint működik! Egyértelmű, hogy más a feladata az államnak, és más az egyháznak. Ugyanakkor vannak közös pontok, ezek esetében együtt kell dolgozni. Ilyen az oktatás, a nevelés, a szociális ellátás, de említhetem a kultúrát is, ahol a társadalom jólétéért vagy a békességért munkálkodunk. Ilyen értelemben ez közös nevező, még akkor is, ha a fogalmak néha nem teljesen fedik egymást.


Reméljük tehát azt is, hogy az állam és az egyház közötti szereposztás tisztább lesz, mert a rendszerváltás óta az egyház sajnos bizonyos értelemben egy kicsit politikai játékszer lett, ezt szomorúan mondom, de hát a politikának mindig is fontos célja, hogy támogatói kört szerezzen a maga számára. Az egyházról ma nagyon eltérő kép él a társadalom különböző rétegeiben. Vannak, akik nagyon megbecsülik, értékelik a munkánkat, és vannak, akik feleslegesnek tartanak minket, és legszívesebben kiszorítanának mindenhonnan. Ugyanakkor az felettébb érdekes, hogy a krízishelyzetek a közösségi és a személyes életünkben is nagyon fontos fordulópontot jelenthetnek, és az igazi értékeinknek a megtalálásában segíthetnek. Ezt nem azért mondom, mintha krízisekre számítanék, de azt hadd fogalmazzam meg hangsúlyosan, hogy felszabadultságban tekintek a jövőbe, abban az értelemben, hogy tudom: mi akkor is Isten kezében vagyunk, ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy vártuk vagy reméltük. Isten a nehéz helyzeteket, a kríziseket, a szokatlan szereposztásokat is a javunkra tudja használni.

– Felfokozott kampányidőszak után vagyunk. Mit üzenne a kétségbeesett, most mindent sötéten látó vagy épp teljesen felszabadult híveknek? Mire fókuszáljanak most?

– Mindenekelőtt hálásak lehetünk azért, hogy demokratikus körülmények között élünk, ez az első fontos dolog, még akkor is, ha valaki úgy élte meg, hogy az általa támogatott közösség most kisebbségben maradt. A demokratikus működés lehetőségeiből törvényszerűen következik, hogy előjönnek a szemléletbeli különbségek, és ezek meg is oszthatják a különbözőképpen gondolkodó embereket. Számomra nem az volt a probléma a választási kampánnyal, hogy különböző nézetű emberek aktívan kifejtik a véleményüket – ez természetes –, hanem az, hogy nagyon durvává, agresszívvá vált a stílus. Az egyházon belül szerencsére – bár volt egyfajta polémia egyes gyülekezeteken és a lelkészi karon belül is – nem voltak súlyos atrocitások. Ezért nagyon hálás vagyok, mert ettől azért tartottam.

Most valóban sokan örülnek, reménykednek, mások kifejezetten kétségbe vannak esve, arra számítanak, hogy minden rosszabb lesz. A mi feladatunk itt az egyházon belül azonban az, hogy tudatosítsuk magunkban: az egyházban bennünket nem a politika köt össze, és persze szétválasztania sem szabad. Bennünket Jézus Krisztus győzelme köt össze. Az ő győzelme új távlatokat nyitott számunkra. Ennek a hírnek a képviselete, a hiteles megszólaltatása a feladatunk, és ebben mi politikai nézetektől teljesen függetlenül dolgozhatunk együtt felszabadultan és szeretetben. Erre kell törekednünk a mostani eredmények után is, attól függetlenül, ki hogy érez.

– Ez az interjú az országos lelkészkonferencia idején jelenik meg. Az utóbbi időben több lelkész is elég aktív volt a közösségi médiában, volt, amikor püspök úr is kommentelt. Mit fog most mondani a lelkészeknek? Mit helyezne a pásztorok fókuszába a pásztorok pásztoraként?

– A pásztoroknak a karakterüktől, személyiségüktől, politikai nézetüktől függetlenül nagy felelősségük van. A megosztott társadalomban nem az a feladatunk lelkészként, hogy a ránk bízott közösségekben a politikai meggyőződésünk mentén beszéljünk. Nekünk nem politikai küldetésünk van, hanem hitéleti. Ennek kell a középpontban lennie. A templomban, a gyülekezetben az a legnagyszerűbb, hogy különböző, akár ellentétes politikai nézetű emberek is Krisztusban testvérekként ülhetnek egymás mellé, énekelhetnek közösen, és térdelhetnek az úrvacsorai oltárhoz. Mert minket nem politikai szempontok kötnek össze, hanem Jézus Krisztus felénk megmutatott irgalma és szeretete.

– Hatalmas ünnepséggé alakult a fővárosban a választás estéje. Mire gondolt az eufória láttán?

– Nyilvánvaló, hogy az ünneplésnek az ideje is megvan, a sírásnak az ideje is, kinek-kinek mi jutott aznap este. Ugyanakkor ezek ideig-óráig tartanak, aztán jönnek a dolgos hétköznapok. Az új kormánynak nagyon komoly kihívás lesz, hogy az a választói tömeg, amely bizalmat szavazott számára, meg is maradjon mögötte. Véleményem szerint nagyon összetett közösséget alkot a győztes táborba tartozó közel hárommillió-négyszázezer ember. Ott vannak a hosszú időn keresztül a hatalomból kimaradt baloldali és liberális szemléletűek, a zöldek, akik szerintem nagyon frusztráltak Magyarországon már hosszú idő óta, de ott vannak a csalódott jobboldaliak is. Ennek a nagy közösségnek a politikai céljai nem teljesen ugyanazok. Az ebből adódó belső feszültséggel majd meg kell küzdenie az új kormánynak.

– A külföldi testvéregyházaktól kaptunk-e reakciót a választás után?

– Érdeklődést kaptunk. Engem megkeresett a finn Kotimaa újságtól egy régi jó barátunk, Jussi Rytkönen, és interjút kért tőlem ez ügyben. Fontosnak tartom, hogy tőlünk, egyházi vezetőktől kérdeznek, és nem csak átveszik a politikai hírcsatornák információit. Az adatokat nyilván onnan veszik, de őszintén érdekli őket, hogy mi miként látjuk az egyház helyzetét. Hamarosan lesz Budapesten egy bajor–magyar konzultáció is, melyen vendégünk lesz többek között a Bajorországi Evangélikus Egyház országos irodájának vezetője, Stefan Blumtritt egyházfőtanácsos és Raphael Quandt egyháztanácsos, közép- és kelet-európai referens. Nyilvánvaló, hogy a választás eredménye is téma lesz. Fontos és természetes, hogy a testvéregyházakkal a helyzetünkről, adott esetben a politikai környezetről is eszmét cserélünk, ez magától értetődő.


– Tavaly megkezdődött az egyházunk és az állam között 2020-ban megkötött megállapodásnak a félidős felülvizsgálata. Mire jutottak a választást megelőzően? Azt tudjuk, hogy az evangélikus kórház terve meghiúsult. Helyette terveztek-e valami új projektet?

– Sajnos a kórház a mi egyházunk léptékéhez képest elég nagy falat lett volna. A tervezésig jutottunk el, aztán végül többé-­kevésbé kölcsönösen azt láttuk, hogy ezt el kell engedni. Átnéztük tehát azt, hogy mi valósult meg, és mi az, ami még hátravan. Az óvodaépítési projektnek most vagyunk túl nagyjából a felén. Voltak parókia-, illetőleg templomfelújítási projektjeink, és van néhány olyan beruházás, ami sajnos még nem is indult meg, pedig eléggé sürgető lenne, mint például a gyűjteményi raktár ügyének a megoldása. A kórház helyett tervezett projekteknek az újragondolása meg kell, hogy történjen az új kormánnyal. Hittudományi egyetemünk épületének megújítása is olyan fontos cél, amire megoldást kell találnunk a közeljövőben. Tehát a kormány megalakulása után hamarosan esedékes lesz új megállapodás megkötése vagy a meglévőnek az aktualizálása.