Menjünk, repüljünk világgá

Isten forgatókönyvében. Számos gyülekezetben pünkösd második ünnepnapján szabadtéri, közösségi alkalmakat tartanak. Ennek az az oka, hogy amit a Lélek tesz, azt nem lehet, nem tudjuk falak közé szorítani. A Lélek kitöltetésével pünkösd a világba érkezik, az emberhez közelít, sőt tűzbe hoz, fölforrósít, és ez a bennünk helyet kapott Lélek a világba enged. A világnak szüksége is van a Lélek áradására. Mint a kalitkából kiengedett madár, repül a Szentlélek által hitre jutott új ember, hogy – egy ifjúsági ének soraival – „elmondja, mennyire szeret! / A legdrágábbat adta érted. / Az Ő Fiát, az Ő Fiát, / aki most is él, most is él, / s uralkodik mindörökké.” 


Abba a világba repül bele a hívő ember, amely egyébként ítélet alá esett, amely annyi fájdalommal van tele, Jézus mégsem azért jött, hogy elítélje, rettegésben tartsa a világot, hanem hogy általa éljen, cselekedjen, és általa üdvözüljön. Micsoda jó hír ez számunkra, és megerősítés, hogy nem egyedül vagyunk, nem a semmiben hiszünk, hanem Isten megismertette velünk a tervét, és benne vagyunk a forgatókönyvében, minket üdvözít!

Nem feladva álmainkat. Menjünk világgá! Azoknak az embereknek az ajkán hangzik el ilyen mondat, akiknek mindenből elegük lett. Megoldhatatlan probléma, krízis okozta elkeseredésből szeretnének szabadulni. Ha valami nem sikerül, nem megy, akkor máshol kell élni. Amikor világgá akar menni az ember, akkor nem feladni szeretné az álmait, terveit, hanem máshol akar próbálkozni. De milyen különös a magyar nyelv: bár ebben a világban kapja a büntetést, ebben a világban érzi súlyát a terhének, végességének, itt fojtogatja a sírás, itt csalódik, mégis azt mondja, világgá akar menni, szabadulni akar. 


A sötétségből világosságra vágyódik. Az eredménytelenségből sikerre. A büntetésből szabadságra. A reszketésből vigaszra. Talán tudja is: nem a helyét kell megváltoztatni, hanem másképpen kellene élnie, másképpen kellene kezelnie a gondjait, neki kell változnia.

Menjünk világgá! A vergődő világban jelenik meg Isten adománya, a szabadság, a kegyelem. Vannak, akik menekülnének, világgá mennének, mások pedig azért mennek, mert viszik a Jézustól kapott szabadulás, kegyelem hírét a világba. Viszik a tiszta, az élettel teli, felszabadító levegőt azoknak, akik érzik, valami más kell.


Éppen nyaraltunk, amikor a lányunk hároméves lett. Vittünk magunkkal színes lufikat, és amikor Bori délután aludt, felfújtuk őket, és a kiságyára rögzítettük valamennyit. Amíg a zacskóban lapultak a lapos, formátlan léggömbök, és nem voltak felfújva, kis semmik voltak. Amikor megtöltöttük őket levegővel, betöltötték a rendeltetésüket, lehetett látni, mik is valójában, hogyan váltak az ünnep, az élet részévé. Egy kék lufi annyira megtetszett a lányunknak, hogy az ébredés után magunkkal is vittük. Beültünk az autóba. Valami véletlen folytán az utazás alatt az ablak elkezdett leereszkedni, és a kék lufi kirepült. A visszapillantó tükörben azt láttuk, hogy nemcsak mi nevetünk, hanem a mögöttünk haladó autóban is mosolyognak.

Vannak, akik menekülnének, világgá mennének, mások pedig azért mennek, mert viszik a Jézustól kapott szabadulás, kegyelem hírét a világba. Viszik a tiszta, az élettel teli, felszabadító levegőt…

Egy élettel, Lélekkel telt hívő ember nem marad magának, falak, ablakok között, hanem világgá repül. A világba repül. Imádságában, szavaiban és tetteivel, mert a bennünk lakozó Lélek dolgozik bennünk. És az a Krisztus, akinek Lelke a miénk lett, valóban elrepít bennünk majd ebből a világból az övébe.

Imádkozzunk! Tölts fel bennünket, Urunk, tápláld sokszor észrevehetetlenné zsugorodott hitünket és lelapult életünket! Óvj meg az ellaposodástól, add nekünk magadat! Te szavakat öntesz belénk, formálsz a jelenléteddel, tanítasz a kegyelmeddel. Rád van szükségünk a világban. Akik látnak minket, mögöttünk vannak, engedd, hogy mosolyogjanak, mert látják rajtunk, hogy te közöttünk vagy. Ámen.